Adómentes, egyszeri, 100 ezer forintos juttatás lehetőségét javasolta a legalacsonyabb keresetűeknek a munkaadói és munkavállalói oldal

Bérkérdésekről tárgyalt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdán, a munkavállalók és a munkaadók kezdeményezték, hogy az idei infláció ellentételezésére a munkaadók adó- és járulékmentesen adhassanak a dolgozóknak egyszeri, 100 ezer forint juttatást az idén.Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta, a szakszervezetekkel közösen kezdeményezték, hogy a legalacsonyabb keresetűeknek a munkaadók, ahol erre lehetőség van, egyszeri adómentes juttatást adhassanak, miután az idei éves infláció 17,5 százalék körül lesz, míg a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal emelkedett.
    

A VOSZ főtitkára beszámolt arról, hogy munkaadók szerint a jövő évi bérfejlesztésről az idei harmadik negyedéves GDP adatok ismeretében lehetne pontosabb számokat mondani. A munkaadók többsége szerint, idén nulla közeli gazdasági növekedésnél lehetne 10-15 százalékos átlagos bérfejlesztésről beszélni. Az ülésen szóba került egy négyéves koncepció a kétszintű minimális bérrendszer - a minimálbér és a garantált bérminimum - átalakítására.


A minimálbér kategória megtartása mellett egy olyan ágazati bértarifarendszert alakítanának ki, amelyben a különböző versenyképességi helyzetben lévő ágazatok ágazati garantált bérminimumot határozhatnának meg. Ez rugalmasságot adna rendszernek, a munkaadók pedig támogatni tudnák, hogy a versenyképesebb ágazatokban magasabb legyen a garantált bérminimum. Ez az uniós irányelvben megfogalmazott kollektív megállapodások szerepének növelését is szolgálná, illetve segítené a minimálbérek felzárkózását is - mondta Perlusz László.
    

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek kifejtette, az egyszeri 100 ezer forintos adó és járulékmentes juttatást plusz áfabevételt hozna a költségvetésnek is a fogyasztás növekedése révén. Vélhetően a munkaadók ezt az egyszeri juttatást az alacsonyabb keresetű munkavállalóknak adnák, akik fogyasztásra fordítanák az összeget.
    

A szakszervezeti vezető elmondta, a munkavállalói oldal előterjesztette javaslatát a minimálbér 15 százalékos, a garantált bérminimumot 10 százalékos jövő évi növelésére. A szakszervezetek szerint a gazdaság bővüléséhez a belső fogyasztásnak növekednie kell, és ezt az emelkedő bérek segítenék - mondta a Munkástanácsok elnöke.
    

Palkovics Imre szerint a két minimálbéres struktúrát meg kellene szüntetni. A minimálbért, 2027 környékére 350-370 ezer forint körüli szintre növelve lehetne összeolvasztani a garantált bérminimummal. Ezt követően pedig ágazati tarifamegállapodások keretében lehetne megfogalmazni a szakmai minimumokat, ami bértarifát eredményezne. Ennek a fóruma az ágazati paritásos bizottságok lennének, amelyeket Magyarországon még a Phare programban alakítottak ki. Ezzel visszakapnák az ágazati paritásos bizottságok korábbi funkciójukat, terjednének a kollektív szerződések, a szociális párbeszéd is élénkülne - tette hozzá a Munkástanácsok elnöke.
    

Palkovics Imre elmondta, a VKF ülésen a Munkástanácsok a szülői szabadság kiadásával kapcsolatban előterjesztette, hogy a pótszabadság kivételéről a szülők rendelkezhessenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com