Ágh Péter: a béke tudja megteremteni az alapot a gazdasági fellendüléshez

A béke tudja megteremteni az alapot a gazdasági fellendüléshez - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren tartott útátadón.Ágh Péter hozzátette: június 9-én a béke ügyében is véleményt kell nyilvánítani. Megjegyezte, hogy a fejlődéshez szükség van az olyan polgármesterekre is, akik kellő tapasztalattal és erővel tudják előre vinni településüket. Az államtitkár hangsúlyozta: a kormánynak sikerült eredményeket felmutatnia annak ellenére, hogy az elmúlt években olyan nehézségekkel kellett szembenézni, mint a koronavírus-járvány vagy a szomszédban zajló háború.
    

Hozzátette, a nem várt problémák közepette valamennyi polgármester azon dolgozott, hogy lépésről lépésre haladjon előre az adott település. Azt mondta bízik abban, hogy ezt a munkát a választópolgárok is elismerik. "Ha bekövetkezik a béke, sokkal nagyobb dolgokat tudunk alkotni és együtt olyan eredményeket elérni, amire nem csak mi, hanem az utánunk következő nemzedékek is büszkék lehetnek" - szögezte le Ágh Péter.
    

Az államtitkár kifejtette, a térségben közel tíz kilométer hosszan újították fel az úthálózat több szakaszát mintegy 1,3 milliárd forint értékben. "Mindannyian azon vagyunk, hogy ez a fejlesztéssorozat a jövőben is folytatódni tudjon" - jegyezte meg. Hörcsik Richárd, az Abaúj-zempléni térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta: a fejlesztés részeként egyebek mellett felújították a Bodrogolaszi-Vámosújfalu közötti, valamint a füzéri, a füzérradványi és a hercegkúti bekötőutakat.
    

A képviselő hozzátette, hogy a választókerületben az egyik legnagyobb probléma az utak állapota. Úgy fogalmazott, a helyben élők mindennapi közlekedése mellett a folyamatosan javuló turisztikai mutatók is indokolják a probléma kezelését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com