Agrárgazdasági kamara: garantáltan jó minőségűek a magyar ásványvizek

Garantáltan jó minőségűek a magyar ásványvizek; a nagy, ismert márkák mellett számtalan kisebb palackozó termékei közül választhatnak a vásárlók - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).Keddi közleményük szerint a hazai fogyasztók szerencsés helyzetben vannak, mert Magyarország valódi ásványvíz-nagyhatalomnak számít, a legtöbb ásványvizet forgalmazó országok közé tartozik Európában.
    

A hazai ásványvízforrások hivatalos adatbázisát a Nemzeti Népegészségügyi Központ kezeli, jelenleg 274 elismert kutat tartanak nyilván, a legtöbbet Pest, valamint Bács-Kiskun vármegyében. A nyolcvanas években az egy főre jutó fogyasztás évente 3 liter körül mozgott, ez ma már meghaladja a 130 litert, a hazai ásványvízfogyasztás ezzel az értékkel az Európai Unión belül az első öt ország között van. Évente 1200-1300 millió liter ásványvíz kerül piacra  - ismertette a NAK.
    

A kamara hangsúlyozta: az ásványvizek minőségét szigorú szabályok garantálják. A rendszeres, hivatalos ellenőrzések mellett a palackozó vállalatok saját kémiai és mikrobiológiai laboratóriumaiban folytatott folyamatos ellenőrzések is biztosítják a minőség állandóságát. A hazai palackozott vizek döntő többsége ásványvíz, ezen kívül palackozott forrásvíz, ivóvíz és különféle dúsított, illetve ízesített vízalapú italok kerülnek a boltok polcaira. Az import vizek aránya elhanyagolható.
    

Érdekességként említi a kamara, hogy míg az elmúlt évtized közepéig a szén-dioxiddal dúsított ásványvizek iránti kereslet volt a meghatározó, ma már a szénsavmentes verziót fogyasztják többen, ez a típus teszi ki a teljes fogyasztás 57 százalékát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com