Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.Kiemelték, a tavaszi kisüzemi felhíváshoz hasonlóan a NAK falugazdász tanácsadói ingyen elkészítik, és benyújtják a fiatal gazdák elindulását, beruházásainak támogatását célzó pályázatokat. A tanácsadók nyertes pályázatok esetén ingyen elkészítik a kifizetési kérelmeket, és segítenek a projektzárás adminisztrációjában a pályázóknak.

Ismertették, hogy a nyertes pályázók 14,6 millió forint összegű átalány támogatást kapnak, amit a gazdaság elindítására kell fordítani, de számlákkal nem kell alátámasztani. Emellett kötelező megvalósítaniuk egy általuk vezetett üzem fejlesztésére vonatkozó beruházást, ahol a támogatási intenzitás 70 százalék, a támogatási összeg pedig minimálisan 10,5 millió forint, de nem haladhatja meg a 75 millió forintot.

A támogatási kérelmeket 2025. július 16-ától lehet benyújtani, a tervezett keretösszeg 79 milliárd forint. Az előzetes várakozások szerint mintegy 2000 pályázó nyerhet támogatást - írták. Közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arra bíztat minden érintettet, hogy keresse fel a falugazdászát, vegye igénybe a pályázati tanácsadást.

Fontos, hogy nem minden falugazdász foglalkozik pályázatírással, de minden vármegyében lesznek olyan falugazdászok, akik elkészítik és benyújtják a kérelmeket - hívták fel a figyelmet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com