Agrárkamara: idén is mintegy 700 falugazdász segíti ingyenesen az egységes kérelmek beadását

Idén is mintegy 700 agrárkamarai falugazdász segíti ingyenesen az egységes kérelmek beadását, amelyre hétfőtől június 10-ig van lehetőség - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).A közleményben hozzátették, hogy a kérelmek kétharmadát, megközelítőleg 105 ezret minden évben a NAK falugazdászai adják be. Ezzel az ingyenes szolgáltatással az elmúlt egy évtizedben több mint 1500 milliárd forint támogatás lehívásában segítette tagjait a kamara.

Kiemelték, hogy az idén sem alkalmazzák a beadási időszak utolsó szakaszában a korábban megszokott, munkanaponként 1 százalékos támogatáscsökkentéssel járó szankciót, ugyanakkor a június 10-ét követően beadott egységes kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül elutasítják.

A közlemény szerint az idén a kérelmekkel 49 támogatási jogcímre lehet támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. Az egységes kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár (MÁK) online felületén lehet benyújtani.

Közölték, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve és a vonatkozó hazai rendeletek, pályázati felhívások idén is változtak, és befolyásolják az egységes kérelmek beadását is.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a NAK kezdeményezésére 2025-től megszűnik a nem termelő területek kijelölési kötelezettsége - így a parlagé is -, ez a gyakorlat az Agro-ökológiai Program (AÖP) önkéntes vállalásai közé kerül át. Továbbra is érvényben marad a védett tájképi elemek megőrzésére vonatkozó előírás, illetve a költési és fiókanevelési időszakban a nem mezőgazdasági termelési célú sövények és fák kivágásának, metszésének és egyéb csonkításának tilalma.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com