Agrárkamara: javult a sertéstenyésztés hatékonysága

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a magyar sertéságazat, bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött részben a hatékonyság növelése áll.Az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében a NAK ismertette, hogy Magyarországon az állatjóléti támogatások igénylése szerint a kocalétszámban 2022. vége, 2023.

eleje hozta el a mélypontot, az idén ősszel azonban már 6-7 ezer kocával nőtt az állomány.
    

A telepi beruházásoknak köszönhetően az elmúlt pár hónapban 6-8 ezer új kocaférőhely jött létre az országban. Az elmúlt két évben összességében mintegy 20 ezerrel csökkent a hazai kocalétszám, ám a visszaesés részben a hatékonyságnövelő intézkedéseknek tudható be. A telepi beruházásoknak és a magasabb állategészségügyi státusznak köszönhetően az egy kocára jutó élve született malacszám 3,5-tel növekedett az elmúlt 4-5 évben, ami komoly előrelépés a hatékony termelésben - írták a közleményben.
    

A kamara hangsúlyozta, a jövő szempontjából ígéretes, hogy a jövő évben elindulnak a KAP Stratégiai Terv pályázatai. Remélhetőleg a hazai sertéstartók már egy jobb pénzügyi évet maguk mögött hagyva tudnak majd elindulni a pályázatokon. Miközben a szántóföldi növénytermesztésben komoly gondot jelent a terményárak drasztikus csökkenése, az állattartóknak könnyebbség, hogy a múlt évi drasztikusan magas takarmányárakkal szemben az idén már olcsóbban tudnak hozzájutni a takarmányokhoz.
    

A közleményben rámutattak arra, hogy az állatjóléti támogatások a következő néhány évben változatlanul hozzájárulnak az eredményes termeléshez. A hízó állatjóléti támogatás 2026-ban, a kocatámogatás pedig 2027-ben futhat ki. Fontos, hogy ezt követően is ezeket a támogatási konstrukciókat nemzeti hatáskörben tartsák, az Európai Bizottság ugyanis nem lép fel támogatólag az ágazattal szemben.
    

Az agrárkamara közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az amerikai és a brazil sertéskibocsátás növekszik, az uniós termelőknek egyre szigorúbb környezeti és állatvédelmi előírások mellett kell versenyezniük a világpiacon, mindez az uniós sertéságazat térvesztését vetíti előre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com