Agrárkamara: lesz elegendő hazai hal karácsonyra

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. A halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel pénteken.Tájékoztatásuk szerint Magyarországon a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly közel 12 ezer tonna piaci méretű korosztályt halásztak le a tógazdasági haltermelők. A második legnépszerűbb halfaj az afrikai harcsa, ebből közel 4 ezer tonnát termeltek a precíziós zárt rendszerekben.

Egyre több hal kerül feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára, ebben a kategóriában kiemelt az afrikai harcsa, a szálkamentes húsú hal jelentős részét így adják el - írták.
    

Az elemzés szerint a hazai élelmiszerellátáson kívül a halágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna halat helyeznek ki. Így a horgászszervezetek a legnagyobb vevők közé tartoznak. Mint írták, a tógazdasági haltermelésnek nehéz éve volt, az enyhe telet követő hideg, csapadékszegény tavasz, majd a nyári aszály miatt egyre nehezebb a termelés. A csapadékszegény idő és a működési költségek gyors növekedése az intenzív haltermelő üzemeket és a halfeldolgozókat is nagyon megviseli, hiszen ezt a növekményt a fogyasztói árakban egyre nehezebb érvényesíteni.
    

Kitértek arra, hogy a halfogyasztás az elmúlt években lassan, de folyamatosan nő: a fejenként évi 6,5 kilogramm hazai halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka a karácsonyi ünnepkörre esik, ez egyes nagy haltermelők éves forgalmának 60-70 százalékát is adhatja. A magyar haltermelés környezetbarát módon, alacsony energiafelhasználással, magas színvonalon állít elő kiváló minőségű, egészséges halhúst. Az Agrárminisztérium, a NAK, valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) is mindent megtesz, hogy tovább növekedjen a fogyasztás és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak - hangsúlyozták.
    

A MA-HAL ennek érdekében elindította a rendszeres, legalább heti egy alkalommal történő halfogyasztásra ösztönző "HalPéntek" kampányát. A karácsonyi halvásárlást segítve létrehoztak egy interaktív térképet a www.halpentek.hu weboldalon, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat, illetve halboltokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com