Agrárközgazdasági Intézet: tovább bővült a mezőgazdasági géppiac

Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 269,1 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az idén az első háromnegyedévben, 69 százalékkal többért, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban alkatrészekre 63,2 milliárd forintot fordítottak, ami 15 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában.A bővüléssel a mezőgazdasági gépek értékesítése már az év első kilenc hónapjában meghaladta a tavalyi év teljes forgalmát. A géppiacon belül az erőgépek a meghatározók 61 százalékos részesedéssel, a munkagépek és egyéb gépek a forgalmazás 39 százalékát tették ki.

A teljes értékesítésen belül a traktorok 35, a gabonakombájnok 15 százalékos arányt képviseltek.
    

A főbb géptípusok mindegyikében nőtt az eladott darabszám az egy évvel korábbihoz képest az AKI kiadványa szerint. Kerekes traktorból például 3014 darabot adtak el, míg tavaly az első három negyedévben 2153 darabot, talajművelő gépekből 4380-at a bázisidőszaki 4163-mal szemben, vető- és ültetőgépből 955-öt, míg tavaly 785-öt.  Növényvédő- és ápológépekből 1162 talált gazdára a tavaly első háromnegyedévi 942-vel szemben.
    

Az AKI kiemelte, hogy a magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. A mezőgazdasági géppiac bővülésében ugyanis - az áremelkedésen túl - nagy szerepe van a precíziós gazdálkodásra történő átállást elősegítő pályázatnak, jelentősen nőtt a kereslet a precíziós gazdálkodás erőgépei iránt. A Vidékfejlesztési Program precíziós gazdálkodást támogató felhívására 212 milliárd forintnyi támogatásra nyújtottak be kérelmet a gazdálkodók, és eddig 2609 termelő részesült csaknem 193 milliárd forintnyi támogatásban - ismertetik a szaktárca adatai alapján. Hozzátették, hogy az elmúlt években meghirdetett beruházási jellegű pályázatok is lehetőséget adtak támogatott gépbeszerzésre.
    

A vizsgált időszakban a végfelhasználóknak történő mezőgazdasági gép- és eszközértékesítések 70 százalékát tíz forgalmazó szervezet bonyolította le, közülük a három legnagyobb gépkereskedő kezében összpontosult az összes magyarországi mezőgépeladás 54 százaléka. 2022 első kilenc hónapjában az első tíz cég részesedése 1, a három legnagyobb vállalkozásé pedig 2 százalékponttal csökkent az előző év ugyanezen időszakhoz képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com