Agrárminiszter: a jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot

A jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt - mondta az agrárminiszter kedden az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti éves meghallgatásán, ahol a környezet- és természetvédelem területén az elmúlt egy évben elért eredményekről, továbbá a jövőre vonatkozó szakmai tervekről és célokról is beszélt.Nagy István hozzátette: Magyarország környezetügyi stratégiáját a következő 6 évre meghatározó dokumentum elkészítése a "finisébe" érkezett. Az 5. nemzeti környezetvédelmi program Magyarország adottságait és hosszú távú környezeti érdekeit figyelembe véve határozza meg a jövő fejlődési céljait az uniós és nemzetközi kötelezettségek mentén.


    
Fontos intézkedésként kiemelte: megteremtették a forrást és a stratégiai alapjait annak, hogy a mezőgazdasági termelőknél képződő mezőgazdasági fóliahulladékokat országos szinten összegyűjtsék, és azokat egy egyedülálló magyar szabadalom alapján hasznosítsák. A levegőkörnyezeti szabályozás területén elért eredményekről megjegyezte: 2020-ban a kormány elfogadta a nyílt meteorológiai adatpolitika bevezetésének tervét, valamint az Országos levegőterhelés-csökkentési programot.


Monitoring hálózatot hoztak létre a levegőszennyezés változásának ökoszisztémákra gyakorolt hatásainak nyomon követésére, a stratégiai zajtérképek 2018-2019. évi megújítása után felülvizsgálták a zajtérképeken alapuló zajvédelmi intézkedési terveket és tervezik a hazai zajvédelmi szabályozás teljes felülvizsgálatát, korszerűsítését, mindezek mellett pedig a meteorológia területén az Országos Meteorológiai Szolgálat radarfejlesztését is - sorolta, kiemelve, hogy eredményeket értek el a környezeti nevelés területén is.
    

Nagy István tájékoztatása alapján szerteágazó munka zajlott a természetvédelem területén is, további ambiciózus tervek megvalósításán dolgoznak jelenleg is, amelyek fókuszában a természeti sokféleség megóvása áll. A 2019. június 1-jén megalakult Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ megkezdte működését és immáron egységes szemlélettel, hatékonyabban tudja szolgálni a génmegőrzés ügyét és kiemelten a kormány által elfogadott, 4 éves időtávval futó Génmegőrzési stratégia végrehajtását - emelte ki.
   

Elmondta, hogy az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 hazai megvalósítása érdekében az agrártárca európai uniós támogatású projektet vezet 2021 májusáig, amelynek keretében megalapozták a még kevéssé ismert vagy különösen veszélyeztetett természeti értékeink - fajok és élőhelyek - megőrzését. Folyamatosan és szisztematikusan dolgoznak azon, hogy valamennyi Natura 2000 terület fenntartási terve elkészüljön. 2019 második félév-2020 első félév időszakban 54 Natura 2000 területre vonatkozó fenntartási terv jóváhagyása történt meg, ezzel a Natura 2000 területek 72 százaléka rendelkezik már fenntartási tervvel.
    

A jövő évi feladatokra rámutatva elmondta, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021. május-november közötti magyar elnökségének kiemelt prioritásai közé tartozik többek között a környezetügy: az európai tájvédelem, az élőhelyek védelme, az egészséges környezethez való alapvető jog, a fenntartható fejlődés.
    

Kitért arra is, hogy meghatározó, fontos feladat a biológiai sokféleség megőrzésének 2020-2030 közötti időszakra szóló nemzeti stratégia megalkotása. A stratégia terveik szerint 2021 első félévében kerülhet a parlament elé. Szintén kiemelt feladatként tekintenek a 2021-gyel induló európai uniós pénzügyi időszak keretében természetvédelmi fejlesztések megvalósítására, a rendelkezésre álló források lehető leghatékonyabb felhasználására - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com