Agrárminiszter: hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Brüsszel hatalmas károkat okoz a háborúpárti politikájával az európai agráriumnak, a gazdáknak és még intenzív támadásokat folytat az állattenyésztés ellen is, hitelteleníti a gazdálkodókat és megtéveszti a fogyasztókat. Politikát csinált tehát az agrárium és az állattartás ellen Európa-szerte.

Miközben a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Magyar Állattenyésztő Szövetség tisztújító közgyűlésén, Gödöllőn az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.A tárcavezető azt mondta, az Agrárminisztérium stratégiai partnerként tekint az állattenyésztők és állattartók ágazatára. A feladat pedig ebben az ágazatban is megerősíteni a termelési együttműködéseket ahhoz, hogy eredményes érdekérvényesítés és eredményes piac jöhessen létre. Hozzátette, a fő irány tehát a versenyképesség és a hozzáadott érték növelése. Így fejleszthető a pályázatokkal a feldolgozóipar és az élelmiszeripar.
    

Nagy István hangsúlyozta, a magyar kormány a közelmúltban döntött arról, hogy felgyorsítja a 2023. évi egységes kérelmekben igényelt terület- és állatalapú támogatások kifizetését és lezárja azt május 31-ig. Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot. Ezzel megindult az Agro-ökológiai Program, és jelentősebb összeggel folytatódik a már régóta futó agrár-környezetgazdálkodási program kifizetése is - fejtette ki a tárcavezető.
    

A közlemény szerint kiemelte továbbá, a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre. A Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően csaknem 3700 állattartó nyert el kisebb-nagyobb forrásokat telepe fejlesztésére, ami 532 milliárd forint odaítélt támogatást jelent. Ez a fejlesztési csomag a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb állattartás technológiai fejlesztésére irányuló programja - tette hozzá Nagy István a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com