Agrárminiszter: Magyarország vonzó célpont lehet a gépgyártási beruházások számára

Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon - jelentette ki a minisztérium keddi közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a John Deere vállalat képviselőivel folytatott tárgyalások után, Washingtonban.A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy hazánk nemzetközi versenyképességét jól mutatja, hogy az előállított autóipari termékek 90,5 százaléka kivitelre kerül. A mezőgazdasági gépgyártás termelési értékének volumene 2021 első tizenegy hónapjában, éves viszonylatban 7,1 százalékkal emelkedett.
    

Hozzátette, Magyarországon piacvezető a John Deere traktor, 20-25 százalékos részesedéssel, de jelentős a kombájn értékesítés is. Az agrárminiszter szerint a korszerű termesztéstechnológiák, gépek, eszközök használatával nemcsak a magyar agrárgazdaságok jövedelembiztonsága erősödik, de növekszik a hazai termelésű mezőgazdasági termékek mennyisége és minősége is. Éppen ezért az elmúlt időszakban a Vidékfejlesztési program számos pályázati felhívása nyújtott támogatási lehetőséget gépek, eszközök beszerzéséhez.
    

Nagy István kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben a magyar autóipar is magasabb fokozatra kapcsolt, így már nemcsak gyártás és összeszerelés zajlik itt, hanem a hazai mérnökök is részt vesznek a globális fejlesztésekben és az innovációvezérelt megoldásokban. Hangsúlyozta, hogy a napjainkban sikeres autóipar létrejöttéhez nagyban hozzájárult a magyar mezőgazdasági gépgyártás a színvonalas műszaki kultúra, a szaktudás kialakításával.
  

A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarország központi fekvésének köszönhetően kedvelt befektetési célpont lehet a külföldi vállalatok számára az európai felvevőpiacok közelsége miatt is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com