Agrárminiszter: már a gazdák 99 százaléka megkapta a területalapú támogatást

Jó ütemben halad a hazai termelők számára legfontosabb támogatási jogcímek kifizetése - közölte a tárca pénteki közleményében Nagy István agrárminiszter.Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2021-es kérelmek után február közepéig már csaknem 324 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár az alaptámogatás (SAPS) és a zöldítési jogcímhez kapcsolódóan. A termelők a korábbi előleg- és részfizetés után március végéig a végfizetés összegét is megkapják. Az államkincstár a 2021. évi egységes kérelemben alaptámogatást igénylő termelők 99 százalékának fizetett előleget, illetve február közepéig részfizetést. E folyamat során a gazdálkodók összesen 227,7 milliárd forintot kaptak, ami a várhatóan tényleges kifizetésre kerülő teljes támogatási keret 96 százaléka - tette hozzá.
    

A miniszter kifejtette, a másik legjelentősebb keretösszegű jogcím, a zöldítési intézkedés keretében az érintettek 92 százaléka már 96,7 milliárd forint utalásban részesült az előleg- és részfizetés keretében. Ez a várhatóan tényleges kifizetésre kerülő teljes támogatási keret 72 százaléka. Az államkincstár a 2021-es kérelembenyújtáshoz kapcsolódóan eddig a 16 darab közvetlen támogatási jogcím után már csaknem 376 milliárd forintot fizetett ki, és a vidékfejlesztési jogcímek közül a 12 darab terület- és állatalapú jogcímet érintően mintegy 63 milliárd forint kifizetése valósult meg. Tehát együttesen 439 milliárd forintot már megkaptak az érintettek - hangsúlyozta a miniszter.
    

Nagy István szerint fontos arra is figyelemmel lenni, hogy a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján az ellenőrzések lezárását követően a megítélt támogatások fennmaradó összege március végig a végfizetési eljárás keretében megérkezik a gazdálkodókhoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com