Agrárminisztérium: 22 év után új magyar dámrekord született

Új magyar dámrekord született 22 év után azzal, hogy a Bakony-Vad Vadásztársaság vadászterületén, Veszprémvarsány határában október 18-án egy cseh bérvadász kiemelkedő trófeájú, érett, aranyérmes dámszarvas bikát hozott terítékre - jelentette be szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).Az elejtett bika trófeáját az illetékes Győr-Moson-Sopron Vármegyei kormányhivatal vadászati hatósága első fokon 234,96 CIC pontra értékelte, és a bika korát 13 évre (12. felrakás) becsülte.

Az elért magas pontszámra tekintettel a jogszabályoknak megfelelően november 28-án, a gödöllői királyi kastélyban került sor a trófea felülbírálatára, amelyet az Országos Trófeabíráló Testület végzett el.

Ennek során a trófea 6,87 kilogrammos tömeggel, 240,41 CIC pontot ért el, az első fokon megállapított kor helyben hagyása mellett. Ezzel a pontszámmal maga mögé utasította a legendás 237,63 CIC pontra értékelt, 2002-ben a Nyírerdő Zrt. gúthi erdészetének területén elejtett, világrekordnak minősített dámszarvas bika trófeáját.

A világrekorder cím elnyeréséhez a szabad területen elejtett trófeát még a nemzetközi trófeabíráló bizottságnak is minősítenie kell. Vélhetően erre a közeljövőben sor kerül majd, azonban ez már a magyar hatósági trófeabírálattól független folyamat eredményeként valósul meg. Ennek a lezárását követően alakul ki az, hogy a magyar rekord dámtrófea hol helyezkedik el a nemzetközi mezőnyben - magyarázta a minisztérium.

Az AM felhívta a figyelmet arra is, hogy a Bakony-Vad Vadásztársaság dámgazdálkodása országosan és világszinten is kiemelkedő eredményeket produkált már az elmúlt években is, így a rekord dámtrófea nem előzmények nélküli. Veszprémvarsányban 2020-ban 6,23 kilogramm tömegű, 232,93 CIC pontszámú, 2022-ben pedig 7,04 kilogrammos, 224,05 CIC pontra értékelt dámbika került terítékre. A vadászterület kimagasló vadgazdálkodásának eredményeképp a korábban elképzelhetetlennek tartott 7 kilogrammos álomhatárt is sikerült átlépni.

A minisztérium hangsúlyozta: a méltán világhírű és világelső magyarországi dámgazdálkodás ismét bizonyított. A bakonyi vadászterület kiváló élőhelyi adottságai, a kapitális dámtrófeák, valamint az ezek miatt híressé vált helyi dámpopuláció bizonyítják a Bakony-Vad Vadásztársaság sikeres élőhelyfejlesztési, állományszabályozási, korszerű szakmai és génmegőrzési erőfeszítéseinek eredményességét - mutatott rá az AM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com