Agrárminisztérium: az ökológiai gazdálkodásnak is jelentős szerep jut az új Közös Agrárpolitikában

Az ökológiai gazdálkodásról megtartott éves ágazati szakmai napon a jelenlévők áttekintették a hazai ökológiai gazdálkodás aktuális trendjeit és kihívásait. A fókuszban ezúttal az Agrárminisztérium gondozásában napvilágot látott Nemzeti cselekvési terv az ökológiai gazdálkodás fejlesztéséért (ÖCST) című stratégiai dokumentum állt - ismertette szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).Az online térben megvalósult szakmai rendezvényt Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára nyitotta meg.

A közlemény szerint köszöntőjében kiemelte, hogy az ökológiai gazdálkodás hangsúlyos szerepet kap a magyar mezőgazdaságban, amit jól mutat, hogy az elmúlt időszakban megduplázódott az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága.


Az államtitkár elmondása alapján a hazai ökológiai gazdálkodást eddig hatékonyan segítette a Megújuló vidék, megújuló agrárium program 2021. évtől kibővített támogatási rendszere. Kiemelte ugyanakkor, hogy további tartós fejlődésre csak a piaci kereslet növekedése, valamint a tudásintenzív gazdálkodás elterjedése mellett lehet számítani. Ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) következő programozási időszaka alatt az ökológiai gazdálkodóknak az áttérés és fenntartás támogatása mellett érdemes a feldolgozás, a termékpályás együttműködés, a minőségrendszerek és a tudásátadás fejlesztésére is pályázni.
    

Az új Nemzeti cselekvési terv rövid ismertetését követően Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár ismertette a Megújuló vidék, megújuló agrárium program tudásátadással kapcsolatos kormányzati céljait, amelyek megvalósítása elsősorban a 2023-tól induló KAP keretében valósul majd meg. Ezért részletesen bemutatta a hazai KAP Stratégiai terv agrár tudásmegosztási és innovációs rendszer (AKIS) részét. Kitért a tervezett képzési, tanácsadási és az innovációs beavatkozásokra, kiemelve, hogy ezek milyen feltételek mellett és hogyan szolgálhatják az ökológiai gazdálkodás fejlődését.


Emellett ismertette a tervezett hazai KAP Hálózat összetételét és szerepét is, amely a tervek szerint szintén hozzájárul majd a termelők zöld átállásának elősegítéséhez - tájékoztatott az Agrárminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com