Agrárminisztérium: befejezéshez közelednek a nyári aratási munkák

A nagy hőség és a rendkívüli aszály miatt az idei évben korábban fejeződött be a kalászosok betakarítása. A szántóföldi növények hozamai elmaradnak a sokévi átlagtól. Őszi búzából 3,9 millió tonnát, őszi árpából 1,4 millió tonnát, repcéből pedig 450 ezer tonnát takarítottak be - tájékoztatott pénteki közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.A betakarítási munkák eredménye alapján már a nyár közepe óta érzékelhető volt, hogy kettészakad az ország - fogalmazott.

Az Alföldön, Észak-Magyarországon és Közép-Magyarországon nagyon gyenge lett a termés átlaga és a minősége, míg a Dunántúlon átlagosnak mondható eredmények születtek.
    

Az őszi búza termésátlaga elmarad az eredeti várakozásoktól, országosan mindössze 4,2 tonna terményt takarítottak be hektáronként, az előzetes várakozásoknak megfelelően pedig az összesen 932 ezer hektár területről 4 millió tonna alatt maradt a termésmennyiség - ismertette az államtitkár. Ez közel negyedével kevesebb, mint az elmúlt öt év átlaga. Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében nem érte el a 3 tonnát sem a hektáronkénti hozam, míg a dél-dunántúli és nyugat-dunántúli megyékben 6 tonnás hektáronkénti eredményt értek el a termelők.
    

Őszi árpából a legalacsonyabb termésátlagot Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentették, 2,6-2,7 tonna hektáronkénti hozammal. A keleti megyék többségében, illetve Pest megyében is 4 tonna alatt maradt a hektáronkénti termésátlag. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint Fejér megyében a legjobb az őszi árpa termésmennyisége, így alakult ki végül a hektáronként 4,5 tonnás országos átlag.
   

A repcét 205 ezer hektárról 2,2 tonna egy hektárra jutó termésátlaggal takarították be, az országos össztermés 450 ezer tonna lett. A rozs, a tritikálé, a tavaszi árpa és a zab minősége és mennyisége ugyancsak nagy területi aránytalanságot mutat. Feldman Zsolt kitért arra is, hogy a szalma minősége szintén gyenge és a mennyisége is kevés. Az államtitkár arra kéri a növénytermesztő gazdálkodókat, hogy fokozottan figyeljenek az állattartók igényeire és segítsék őket az állatok ellátásához szükséges szalma biztosításával.
    

A rendkívüli időjárás okozta károk a mezőgazdaságban egyre komolyabb helyzetet teremtenek az országban, az államtitkár szerint Európa területének közel felén szenvednek a gazdálkodók a csapadék hiányától. Hazánkban július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki, a kárenyhítési rendszerben bejelentett aszálykárral sújtott szántóföldi területek nagysága a becslések szerint elérheti az 1 millió hektárt és súlyos veszélyben van az idei kukorica- és napraforgótermés. A kormány Aszály veszélyhelyzeti operatív törzset hoz létre a történelmi léptékű aszályhelyzet következményeinek kezelésére - emlékeztetett Feldman Zsolt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com