Agrárminisztérium: kezdődik az agrártámogatások előlegfizetése

Szerdán megkezdődik a közvetlen támogatások és az egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése, év végéig mintegy 321 milliárd forinthoz juthatnak hozzá a gazdálkodók - jelentette be Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán, amiről az agrártárca tájékoztatta az MTI-t.Az első héten várhatóan több mint 100 ezer termelő részére érkezik támogatás. A miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány mindig a gazdálkodók mellett áll, és tisztában van a terület- és állatalapú támogatásoknak a gazdaságok működtetésében betöltött kiemelkedő szerepével. Emiatt az idei évben is megteremtették a 2024. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó, emelt összegű közvetlen támogatások előleg- és részfizetésének feltételeit, így október 16-án a Magyar Államkincstár megkezdi a kifizetéseket.

Ezeken a jogcímeken az érintettek összesen mintegy 261 milliárd forintban részesülhetnek a tervek szerint. Az első héten várhatóan több mint 100 ezer gazdálkodó részére érkezhet meg az alaptámogatáshoz kapcsolódó előleg. A mezőgazdasági termelők pénzügyi likviditásának biztosítása az elmúlt évek hektikus klimatikus és piaci környezete miatt kulcsfontosságú - tette hozzá Nagy István.

A miniszter ismertette, hogy a 2024. november 30-ig tartó előlegfizetési időszakon belül a szükséges ellenőrzési folyamatokon átesett termelők számára októbertől az alapszintű jövedelemtámogatás, az újraelosztó támogatás és a tejhasznú tehéntartáshoz kapcsolódó termeléshez kötött támogatás jogcímén indulnak meg a kifizetések.

Novembertől a többi termeléshez kötött támogatás és a fiatal mezőgazdasági termelők támogatása kapcsán is készül előlegfizetésre a Magyar Államkincstár. A közvetlen támogatások mellett novembertől megindul az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás támogatásokhoz kapcsolódó előlegfizetés is a tervek szerint összesen 60 milliárd forint értékben - folytatta a miniszter. Így december közepéig több mint 321 milliárd forint támogatást folyósíthat az államkincstár a gazdálkodóknak - hívta fel a figyelmet az agrártárca vezetője.

Nagy István kiemelte, a 2024-re vonatkozó egységes kérelmeket csaknem 160 ezer termelő nyújtotta be mintegy 5 millió hektárra. Összesen 44 közvetlen támogatási, illetve vidékfejlesztési jogcím tekintetében volt lehetőségük forrást igényelni, vagy adatszolgáltatást teljesíteni - összegezte bejegyzésében a miniszter a tárca közleménye szerint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com