Agrárminisztérium: Magyarország továbbra is kiemelt figyelmet fordít az erdőállomány védelmére

A Pilisi Parkerdőhöz látogatott Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, aki országos látogatássorozata keretében figyelemmel kíséri az állami erdőgazdaságok tevékenységét, jó gyakorlataikat és párbeszédet kezdeményez az ország természeti örökségének kezelésében résztvevő erdőgazdaságok munkatársaival. A látogatáson részt vett Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkár is - közölte szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a minisztérium.A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt, mintegy 65 ezer hektárnyi terület több mint 3 millió itt lakó számára nyújt a napi kikapcsolódási lehetőségnél is többet: természetes környezetet, és az emberi élet számára nélkülözhetetlen tiszta ivóvizet és jó levegőt. A Parkerdő az ország leglátogatottabb erdeit kezeli, évente csaknem 30 millió alkalommal keresik fel a kezelésükben lévő területeket. A Pilisi Parkerdő célja a minőségi, értékközpontú erdőkezelés, természeti javaink hosszú távú fenntartása. A gazdálkodással összefonódó aktív természetvédelem, az ökoturizmus fejlesztése, a környezeti nevelés, a vadvilág kezelése, illetve a megélhetés biztosítása a vidéki lakosság számára több mint fél évszázadra visszanyúló tevékenységük része - ismertette az AM.
    

Az alapvető jogok biztosa tájékozódott az állami erdőgazdaság Valkói Erdészeténél folyó fenntartható gazdálkodásról, betekintést nyert a teljes ökoszisztémát figyelembe vevő szakmai munkába. Az erdészet területén 12 százalék az örökerdő üzemmódú erdők aránya, ami azért jelentős eredmény, mert fényigényes fafajokkal, tölgyerdőkben alkalmazzák sikerrel ezt a módszert.
    

Kozma Ákos tájékozódott a forwarderes, valamint a hagyományos technológiájú fakitermelések végrehajtásának menetéről, illetve meglátogatta a Tűzifaprogram lebonyolítása során kialakított szárítópusztai és valkói átadási pontokat - sorolta közleményében a minisztérium. A Pilisi Parkerdő Zrt. tudatosan vállal úttörő szerepet az örökerdő-gazdálkodás mind nagyobb erdőterületeken történő bevezetésében, amelyet ma már csaknem 13 ezer hektáron, a kezelésében lévő erdőterület mintegy 22 százalékán folytat. A Parkerdőben egyébként a folyamatos erdőborítást biztosító módszerekkel kezelt területek aránya mára már elérte a 47 százalékot, melyek közös jellemzője, hogy az erdő tájképi jellege a fakitermelések következtében nem sérül, a külső szemlélő számára szinte észrevétlen a beavatkozás.
    

Az Alapvető jogok biztosa a tavalyi nyírségi, börzsönyi, gemenci, valamint a főváros térségi látogatása után érkezett ismét a Pilisi Parkerdő Zrt.-hez, ahol meggyőződött az állami erdőgazdaságnál folyó munka szakszerűségéről és a fenntarthatósági szempontok érvényesüléséről. Júliusban felkeresi továbbá a DALERD Zrt.-t és a Nyírerdő Zrt.-t is - közölte az AM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com