Agrárminisztérium: májustól lehet pályázni lovas létesítmények fejlesztésére

Magyarország számára a ló és a lótartás kiemelt érték, nemzeti kultúránk szerves része. Az Agrárminisztérium a lovas ágazat megerősítését és több lábon állását kívánja támogatni az április elején megjelent, 5 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséggel, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja - tájékoztatott csütörtöki közleményében az Agrárminisztérium (AM).A Megújuló vidék, megújuló agrárium program, valamint a Kincsem - Nemzeti lovas program megvalósítását egyaránt szolgáló, vidékfejlesztési forrásokból kiírt lovas létesítmények fejlesztése című felhívás a vidéki infrastruktúra fejlesztése révén segíti a lovas társadalmat a sportban, a turizmusban és az oktatásban meglévő lehetőségek kiaknázásában.

Ezzel a támogatással az agrártárca elősegíti, hogy  a lovardák minden évszakban, az időjárási körülményektől függetlenül is fogadni tudják a lovagolni vágyókat.
    

Támogatási kérelmet olyan mikrovállalkozások (beleértve a családi mezőgazdasági társaságokat is), magánszemélyek vagy őstermelők nyújthatnak be, akik igazolják, hogy székhelyük/telephelyük vagy lakhelyük/tartózkodási helyük vidéki térségben elhelyezkedő településen van, és a támogatási kérelem benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan, legalább két ló tulajdonosai voltak az OLIR (Országos Lótenyésztési Információs Rendszer) szerint. A támogatást igénylőnek legkésőbb a projekt megkezdésének időpontjáig olyan egyéni vagy társas vállalkozást kell alapítania, amely a tevékenységi köre szerint a projekt keretében létrejövő létesítmény működtetésére irányul.
    

A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség. A felhívás keretében önállóan támogatható tevékenységnek minősül a fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése, legalább 20 méter x 40 méter méretű lovas pályával. Ennek keretében nyílik lehetőség - egyébként önállóan nem támogatható - többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására (például raktár, büfé helyiség, vagyonvédelmet célzó beruházások) is.
    

Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, a támogatási intenzitás 50-70 százalék lehet. Amennyiben a projekt megvalósítási helye a Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókba esik, abban az esetben egységesen maximálisan 50 százalék (30 százalék+20 százalékpont emeléssel) lehet a támogatás intenzitása. Ha a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Pest tervezési-statisztikai régiók valamelyikében valósul meg a projekt, abban az esetben a támogatás intenzitása maximálisan a 290/2014-es Korm. rendeletben foglalt járási besorolási kategóriák alapján, a regionális beruházási támogatás szabályainak figyelembe vételével a nem besorolt járásokban 50 százalék, a kedvezményezett járásokban 60 százalék (50+10 százalékpont emeléssel), míg a fejlesztendő és komplex programmal fejlesztendő járásokban 70 százalék (50+20  százalékpont emeléssel) lehet.
    

A támogatási kérelmek benyújtására 2022. május 4-től szakaszosan - kéthetes benyújtási időszakokban -, előreláthatólag 2022. július 12-ig lesz lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2022. május 17-ig tart. A további információkért a minisztérium tanulmányozásra ajánlja a felhívást és annak mellékleteit a www.palyazat.gov.hu weboldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com