Agrárminisztérium: megalakult az Erdészeti klímaadaptációs fórum

Megtartotta alakuló ülését az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum, mely célul tűzte ki az Erdészeti klímaadaptációs stratégia és az Alföldi térségekhez kapcsolódó cselekvési terv kidolgozását - jelentette be keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).A minisztérium hangsúlyozza: a felelősségteljes előrelátás és a tervezés során olyan erdőket kell létrehozni, melyek túlélik a klímaváltozás negatív hatásait és valóban erdő lesz belőlük, ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak és egyaránt szolgálják a természet védelmét, a talaj védelmét, a víz védelmét.

Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára az ülésen rávilágított, hogy az erdők állapotának általános romlása Európai jelenség, amelynek oka elsődlegesen az időjárási viszonyok jelentős megváltozása és ennek következtében az erdei talajok vízgazdálkodásának negatív irányú változása. A klímaváltozás negatív hatásai a magyar erdőket sem kímélik, a több éve tartó vízhiány miatt már annyira legyengült több erdőállományunk is, hogy megmentésük azonnali beavatkozásokat igényel - idézte az AM közleménye.

A helyettes államtitkár hozzátette, hogy a klímaváltozás hatásai jelentősen érződnek a hazai erdőállományokon. Példaként említette a Délalföldi Erdőgazdaságot, ahol elsősorban az erdei fenyő és a kocsányos tölgyesek pusztulása fedezhető fel. Az elpusztult állomány vonatkozásában az erdőgazdaságnak erdőfelújítási kötelezettsége keletkezik, ahol gondoskodniuk kell az új erdőről.

Az erdészeti klímakutatók előrejelzései alapján a hazai termőhelyi viszonyok néhány évtizeden belül olyan mértékben megváltozhatnak, hogy azok a jelenlegi erdőknek vagy általában a fás vegetációknak már nem biztosítanak életlehetőséget. Az erdők, mint kiemelt nemzeti kincsünk megmentésére is kellő figyelmet kell tehát fordítani - tette hozzá.

A közleményben úgy fogalmaznak: az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkárságának irányításával, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében létrejött fórum a szakmai és tudományos szervezetek, az állami- és magánszereplők, illetve a társadalmi szervezetek közreműködésével az erdőgazdálkodás klímaváltozáshoz való alkalmazkodását kívánja elősegíteni.

Mocz András kiemelte, hogy vannak már kutatási hátterek, vannak adatok, vannak nemzetközi jó gyakorlatok, amiket szintén értékelni kell. A NAK koordinálásával tematikus munkacsoportok formájában dolgozzák majd fel a legfontosabb kérdéseket. A SOE ERTI iteratív, gyakorlati/terepi alapú tanulási folyamatot javasolt. A WWF az indirekt társadalmi hasznok és a természetes alkalmazkodási folyamatok szerepére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva az adaptáció fokozatosságát, alázatosságát és helyspecifikusságát. Az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkárságának képviselője a természetes szukcessziós folyamatok figyelembevételét kérte az alkalmazkodási tervezés során.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a legtöbb esetben van lehetőség az erdők alkalmazkodóképességének javítására. Kulcsfontosságú lehet az erdők természetességi állapotának helyreállítása, vagy olyan faállományok kialakítása, amelyek a megváltozott klimatikus viszonyok mellett várhatóan nem pusztulnak ki és képesek az erdei életközösségek életfeltételeit fenntartani - ismetette az Agrárminisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com