Agrárminisztérium: szobrot avattak Dimény Imre tiszteletére Gödöllőn

Fejlesztés nélkül az agrárium nem termel jövedelmet, nincs jó minőségű és megfelelő mennyiségű élelmiszer - mondta Nagy István agrárminiszter Dimény Imre születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett szoboravató ünnepségen kedden Gödöllőn - ismertette keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).Dimény Imre 1967-től 1975-ig töltötte be a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri posztot.

Tiszteletére Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István campusának főépülete előtti parkban emeltek szobrot. Nagy István kifejtette, Dimény Imre jól látta, hogy kedvező természeti, ökológiai adottságainkat csak akkor tudjuk kamatoztatni, ha azokhoz a biológiai és a technikai fejlesztéseket, a gazdasági és humán tényezőket komplex módon sikerül társítani.


Nem véletlen, hogy Dimény Imre nevéhez fűződik az agrárium gépesítése, a termelőszövetkezetek adósságának elengedése és az élelmiszer-gazdaság fogalom általánossá tétele is - méltatta néhai elődjét a miniszter. Dimény Imrénének miniszterként elévülhetetlen érdeme van a sikeres termelési rendszerek létrejöttében, oktatóként pedig kezdeményező szerepe volt az agrárfőiskolák egyetemekké fejlesztésében - emelte ki Nagy István. A miniszter hangsúlyozta, Dimény Imre egyenes és hiteles ember tudott maradni egész életében, szakmai munkássága és eredményei példát mutatnak a jövő agrárnemzedékének is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com