Agrárminisztérium: tisztességes felvásárlási árat érdemelnek a szőlőtermelők

A kormányzat aktívan segíti az idei szüret eredményes lebonyolítását, ennek ellenére egyes szőlőfelvásárló pincészetek méltatlan és piaci szempontból is indokolatlanul alacsony árat ajánlanak a szőlőért. Nem érdemelnek fejlesztési forrásokat a szőlőtermelőkkel tisztességtelen felvásárló cégek - mondta Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint.Az államtitkár kifejtette: az idén is folytatódik az a szüreti ellenőrzési program, amelyet 2019 őszén kezdett el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal együttműködésben, és amelynek célja a bejelentett szüreti adatok valóságtartalmának átfogó kontrollja.

A tapasztalatok szerint az ellenőrzéseknek már csak a híre is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a származási bizonyítvány iránti kérelmekben foglalt mustfok értékek közelítsenek a hegybírók által is mért adatokhoz. A 2019-ben megkezdett ellenőrzéseket 2020-ban már kiterjesztették a felvásárlási okiratok tartalmára is - írták a közleményben.
    

Közölték: a Covid-világjárvány kedvezőtlen gazdasági hatásai által érintett bortermelők részére a tavalyi évhez hasonlóan idén is rendelkezésre áll a lepárlási támogatás, így a pincében és a piacon is biztosan helye lesz az idei szőlőtermésnek. Ezt a várakozást erősítik a készletadatok is, amelyek alapján kijelenthető, hogy az országban összességében nincs borfelesleg.
    

A piaci helyzet tartós javítása érdekében átfogó állami bormarketingprogram indul a tárca tájékoztatása szerint, amelynek célja a magyar bor népszerűsítése. Arról is tájékoztattak: a magyar szőlő iránti keresletet tovább növeli, hogy a Magyarországra irányuló lédig borimport jelentősen visszaszorult és az európai szőlőpiaci helyzetet látva nem is látszik annak friss utánpótlása. Így a nagy pincészetek elemi érdeke a magyar szőlőtermelőkkel való együttműködés.
    

Az agrártárca bízik a szőlőfelvásárlók együttműködési szándékában, azonban, ha a szüret ideje alatt nem látszódik előrelépés a tisztességes felvásárlási árak tekintetében, újabb szabályozási eszközök állnak bevetésre készen a termelők védelme érdekében - jelentette ki az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com