Agrárminisztériumi államtitkár: a tudatos adatgazdálkodás stratégiai fontosságú

A gazdálkodói vagy kormányzati szinten stratégiai fontosságúvá váló tudatos adatgazdálkodásról és a vidékfejlesztési források bővüléséről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agrárközösség Kft  Precíziós mezőgazdaság című rendezvényén szerdán, Kecskeméten.Feldman Zsolt emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban a kormány megháromszorozta a vidékfejlesztési forrásokat. "A rendszerváltás utáni legnagyobb modernizációs hullámát indítottuk el a magyar agráriumnak" - mondta, és kiemelte, hogy csak tavaly 1100 milliárd forint értékben írtak ki technológiai megújításokhoz, fejlesztésekhez kapcsolódó pályázatokat. Hozzátette: úgy alakították ki ezeket a pályázati konstrukciókat, hogy ne csak egy egyszerű fejlesztés lehetőségét biztosítsák az érintetteknek, hanem egyfajta technológiai léptékváltás irányába is tereljék őket.
    

Az államtitkár hangsúlyozta, azok tudnak a nyertesei lenni ennek a mostani, embert próbáló időszaknak, akik a modern technológiákat alkalmaznak. A modernizáció nem csak a technológiai értelemben véve fontos - mondta Feldman Zsolt, és azokról a szabályozási változtatásokról is beszélt, melyek a családi gazdaságokra, az osztatlan közös tulajdon kimérésére vagy éppen az öntözéses gazdálkodásra vonatkoznak. Hozzátette: ott ahol lehetett, a maguk eszközeivel csökkentették a modernizáció gátjait.
    

Feldman Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy a termelési adatok majdnem annyit érnek, mint a gépek és a technológiák. "Minél előbb át kell állni az adatalapú gazdálkodásra, ami a jövőben alapfeltétele lehet az agrártámogatásoknak" - figyelmeztetett. Aki időben felkészül, az helyzeti előnyhöz jut; az adat ugyanis vagyonelemmé vált - mondta Feldman Zsolt. Hozzátette, hogy a modernizációs programban a precíziós átállás ösztönzése a "zászlóshajó projekt", és megemlítette, hogy csak márciusban a precíziós pályázatoknál 50 milliárd forint értékben hagynak jóvá támogatási kérelmeket.
   

Arról is beszélt, hogy a magyar agráriumban az adatalapú gondolkodás évtizedes hagyományokra nyúlik vissza, és az elmúlt néhány évben komoly fejlődésnek is indult a digitális agrárstratégia 2019-es elindulását követően. Az államtitkár szerint az adatalapú, modern technológiákat alkalmazó, értékteremtő munka képes biztosítani a magyar agrárium versenyképességét, éppen ezért a digitalizációnak valamennyi mezőgazdasági ágazatban kiemelt szerepet kell biztosítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com