Agroinform.hu: a beszerzési költségek megugrása miatt nőtt a gépi bérmunka jelentősége az agráriumban

Megnőtt a gépi bérmunka jelentősége a mezőgazdaságban, miután a gazdálkodók 63 százaléka jelezte, hogy a beszerzési költségek megugrása és a finanszírozási feltételek romlása miatt az elmúlt egy évben el kellett halasztania tervezett gépvásárlását - közölte az Agroinform.hu legutóbbi felmérése eredményét pénteken az MTI-vel.A mezőgazdasági portál májusban készült kutatásából kiderült, hogy a megkérdezett több száz magyarországi gazdálkodó 38 százaléka a szolgáltatói és az igénybe vevői oldalon is érintett a gépi bérmunka igénybevételében. A bérszolgáltatók 23 százalékának jelenti ez a tevékenység a fő profilját, a többség csak a kapacitásainak jobb kihasználása érdekében, kiegészítő foglalkozásként kínál bérmunkát. Ennek megfelelően 68 százalékuk legfeljebb 100 hektáros területen szolgáltat, 500 hektár feletti területet pedig mindössze 6 százalékuk vállal el.
    

A közlemény szerint a bérmunka-szolgáltatásokra leggyakrabban aratás, vetés, illetve talajmunkáknál van szükség. A bérmunka ügyfélköre szinte mindig ismerősi körből kerül ki, ezáltal a bérszolgáltatók 78 százaléka 10 kilométeren belüli távolságról érkezik a művelési területre. A bérszolgáltatást igénybe vevők 84 százaléka a művelethez szükséges géppark hiánya miatt, 6 százalék a munka jobb minőségű elvégzése miatt, a fennmaradó 10 százalék pedig a munkaerő időszakos vagy állandó hiánya miatt él ezzel a lehetőséggel. Az érintettek 88 százaléka rendszeresen, legalább évente egyszer vesz igénybe külső gépi segítséget.
    

A közleményben Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője kifejtette, a magas üzemanyag- és inputanyagárak miatt a gépi bérmunkadíjak jelentősen megugrottak az elmúlt egy-másfél év során. A bérmunkát vállalóknak az árazásnál azt is kalkulálniuk kell, hogy az adott gép cseréjénél a korábbinál jóval mélyebben kell majd a zsebébe nyúlnia.


Az áremelésnek van azonban egy viszonylag kemény felső korlátja is, hiszen a gépi szolgáltatások terén a legtöbb területen nagy a kínálat, a gazdák pedig igen árérzékenyek. Ez pedig fontos biztosítéka lehet annak, hogy a bérmunka továbbra is fontos eleme marad egy átlagos gazdaság működésének - fogalmazott Bolyki Bence.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com