Agrometeorológia: érkezik csapadék, de a mennyisége elmarad a szükségestől

Országszerte nagy szükség lenne az esőre, és érkezik is csapadék a következő napokban, de mennyisége várhatóan jócskán elmarad majd a szükségestől - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.Az elemzés szerint a múlt hét második felében az amúgy is nagyon száraz középső országrészben, valamint a Dunántúl nagyobb részén alig esett, ugyanakkor északnyugaton, északon és a keleti tájakon többfelé 10-30 milliméter hullott, de helyenként 40 milliméternél több csapadék is előfordult.

Az elmúlt 30 napban a Duna-Tisza közén és a Dunántúl keleti részén nagy területen még 10 milliméter eső sem esett, a 30 napos csapadékösszeg csaknem országszerte 20-55 milliméterrel a sokéves átlag alatt alakult.

Az ország nagyobb részén még mindig súlyos vagy nagyfokú a mezőgazdasági aszály, a legsúlyosabb helyzet a középső területeken van, míg északon és helyenként a keleti határszélen jelentősen enyhült, többfelé meg is szűnt az aszály - írták a jelentésben.

A hőmérséklet múlt csütörtöktől jelentősen visszaesett és vasárnap már csak 20-23 Celsius-fokot mértek, hétfő hajnalban pedig 6-11 Celsius-fok közé esett a hőmérséklet reggeli órákra, a fagyzugokban pedig 5 fok alá hűlt a levegő. Keddtől ismét melegedés kezdődött, szerdán ismét 30 fok körüli csúcsértékek voltak a jellemzőek - idézték föl.

A nyári növényeket rendkívül megviselte a csapadékhiány, az állományok sokfelé fejletlenek, zöld tömegük jóval kevesebb az ilyenkor szokásosnál, már sokfelé megkezdődött a növények száradása.

A csapadékeloszlásnak megfelelően nagyok a területi különbségek az öntözetlen táblákon, a középső országrészben kiterjedt területen igen rossz termés várható, a kukoricát például többfelé már le is silózták.

Azonban vannak vidékek - főként a Kisalföldön és északkeleten -, ahol még elfogadhatók a kilátások, sokáig szép zöldek maradtak a már érésben járó kukoricaállományok és csövek is jól mutatkoznak, míg a napraforgón is elég szép tányérok láthatók - írták.

Az előrejelzés szerint változékony, többször csapadékos idő várható a következő napokban, péntektől vasárnap estig sokfelé lehet eső, zápor, zivatar, kedden pedig ismét várható csapadék. Összességében a jövő hét közepéig nagy területen hullhat 10-20 millimétert meghaladó csapadék, aminek a hatására a mezőgazdasági aszály mérséklődhet. A hőmérséklet a hét végére több fokot visszaesik, vasárnap 24 és 30 fok közötti csúcsértékek várhatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com