Agrometeorológia: nagyrészt száraz, nyáriasan meleg, napos idő segíti a szüretet

A Dunántúlon nagy területen megszűnt, és keleten is többfelé mérséklődött a mezőgazdasági aszály, a folytatásban nagyrészt száraz, nyáriasan meleg, napos idő segíti a szüretet - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.Azt írták: az elmúlt egy héten az ország jelentős részén hullott számottevő mennyiségű csapadék, a Dunántúlon sokfelé 30-75 milliméter közötti csapadék esett, de az Északi-középhegység térségében és Budapesten is 20-40 milliméter hullott, ugyanakkor az Alföldön inkább foltszerűen fordult elő 20 milliméter, emellett többfelé nem, vagy csak elenyésző mennyiség esett.

A hétvégi csapadék a Dunántúlon, Nógrádban és a felhőszakadások által érintett foltokban átnedvesítette a felső 30-40 centiméteres talajréteget, ugyanakkor a fél méternél mélyebb réteg csaknem országszerte nagyon ki van száradva.

Az ország területének harmadán még mindig nagyfokú vagy súlyos az aszály.
A hőmérséklet összességében a szokásosnál a Dunától keletre 3-5 Celsius-fokkal, míg nyugatra 1-2 fokkal volt melegebb.

Az elemzés szerint a nyári növényeket rendkívül megviselte a június óta tartó aszály és bár az ország egyes részeit bizonyos időszakokban kiadós csapadék öntözte, az állományok zömének zöld tömege jóval kevesebb volt a szokásosnál, és hamar megkezdődött a növényszáradás. Az öntözetlen táblákon a csapadékeloszlásnak megfelelően nagyok a területi különbségek, a középső országrészben kiterjedt területen igen rossz a termés, azonban főként a Kisalföldön és északkeleten, ahol még elfogadhatók a kilátások, vannak szép zöld kukorica táblák.

Az aktuális szántóföli munkák között szerepel a repce vetése illetve ehhez a talajelőkészítés. Mint írták, ennek a növénynek csökken a vetésterülete többek között az elmúlt évek száraz tavaszai miatt. Ahol az elmúlt napokban esett legalább 20 milliméter eső, arrafelé elő lehet készíteni a talajt, de a középső és keleti országrészben sokfelé túl száraz ehhez a talaj.

Az előrejelzés szerint a folytatásban nagyrészt száraz, napos, nyáriasan meleg időre van kilátás. A hőmérséklet nem változik számottevően: éjszakánként többnyire 12-17 fok közé hűl le a levegő, napközben pedig 27-32 fok lesz a jellemző.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com