AKI: nőtt tavaly a fokhagymatermés

Tavaly 829 hektárról 5611 tonna fokhagymát takarítottak be Magyarországon, 8 százalékkal többet az előző évinél - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójából, amely szerint az idén az aszály miatt a fokhagyma fejmérete kisebb lett, ugyanakkor jó minőségű a termés.A KSH adatai szerint a fokhagyma termőterülete és termése csökkenő tendenciát mutat: a termés 5,2-7,9 ezer tonna között alakult az elmúlt öt évben. A fokhagyma behozatala 19 százalékkal 1,87 ezer tonnára nőtt az idén január és augusztus között az előző év azonos időszakához képest. Spanyolországból az egy évvel korábbinál 153 százalékkal több (1,31 ezer tonna), ugyanakkor Hollandiából 82 százalékkal kevesebb (73 tonna) fokhagyma érkezett.
    

A kivitel évente 400-680 tonna, ami főleg a szomszédos országokba irányul. Az idén az év első nyolc hónapjában a fokhagyma export 41 százalékkal 272 tonnára esett éves összehasonlításban a kiadvány szerint. Az AKI kitér arra, hogy az Eurostat adatai alapján az Európai Unió belső piacán a legtöbb friss fokhagymát Spanyolország, valamint - nagyságrendekkel lemaradva - Hollandia értékesíti. A tavalyi bázissal összevetve Spanyolország 5 százalékkal (67,7 ezer tonna), Hollandia pedig 16 százalékkal (17,5 ezer tonna) kevesebb fokhagymát szállított a közösség piacára 2022 első nyolc hónapjában.
    

A közösség a harmadik országokat tekintve nettó exportőr fokhagymából: az export 76,1 ezer tonna, az import 50,1 ezer tonna volt 2021-ben. Az unió friss fokhagyma kivitele 2 százalékkal 45,8 ezer tonnára nőtt 2022 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest, miközben a behozatal 10 százalékkal 41,1 ezer tonnára bővült.
    

Kínából 28 százalékkal több (27,2 ezer tonna) fokhagyma érkezett a jelzett időszakban. Egyiptom a második legjelentősebb beszállítóvá vált, ahonnan 11 százalékkal több (8,9 ezer tonna) fokhagyma érkezett ugyanekkor. Megjegyzik, hogy Egyiptom (szemben Kínával vagy Argentínával) importvám nélkül szállíthat az Európai Unióba fokhagymát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com