Aláírják a megállapodást a 2013. évi bérajánlásról hétfőn

Aláírja a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.

A megállapodásban a május 21-én tető alá hozott egyezségnek megfelelően várhatóan nem szerepel majd konkrét szám az emelés mértékére vonatkozóan, csak annyi, hogy az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését.

Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-as bértárgyalásokon.

Avarga_mihaly körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezer embert alkalmaznak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban az országos bérajánlás adott támpontot az utóbbi több mint 20 évben. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén május 21-én állapodtak meg az ajánlásban, amelyben ugyanakkor konkrét, az emelés mértékére vonatkozó szám nem szerepel, mivel a több hónapig zajló egyeztetéseken az körvonalazódott, hogy a munkaadói oldal – de elsősorban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) - nem írja alá a megállapodást, ha számszerűsítik benne az emelést.

A megállapodás szerint a bértárgyalásokon a feleknek az áprilisban benyújtott konvergenciaprogramban szereplő 2013-as gazdasági mutatókat kell irányadónak tekinteniük. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a május 21-i sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy még nincs késő ajánlást adni, mivel jelenleg zajlanak a vállalkozásoknál a mérlegzáró közgyűlések, most fogadják el az üzleti terveket, így jó, ha ez a "mankó rendelkezésre áll". Az adott évi bérajánlásról az utóbbi 23 évben csaknem mindig az előző év végén állapodtak meg, a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló megállapodással egy időben. 2012 végén azonban nem született bérajánlás, ezt „pótolja” most a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói oldal.

Forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com