Aláírták a Duna-mente-Fejér megye különleges gazdasági övezetről szóló megállapodást

Aláírták a Duna-mente-Fejér megye különleges gazdasági övezetről szóló megállapodást csütörtökön, a szerződést a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a két székhelytelepülés, Iváncsa és Rácalmás polgármestere írta alá.Molnár Krisztián (Fidesz-KDNP) megyei elnök elmondta, hogy az aláírást megelőzően a közgyűlés jóváhagyta a szerződéseket, mint ahogy a két település képviselőtestülete is ugyanezt tette korábban. Jelezte, hogy az övezetben Adony és Kulcs is helyet kapott, szerves részei lesznek, hiszen földrajzilag és gazdaságilag érintettek azokban a nagy beruházásokban, amelyek a térségben zajlanak.
    

Az elnök hangsúlyozta, elsődleges céljuk a négy településen élő emberek életkörülményeinek javítása. Megjegyezte, az is az övezet létrehozása mellett szólt, hogy olyan komoly beruházások valósulnak meg Iváncsán és Rácalmáson, amelyek lényegesen meghaladják a helyi önkormányzatok kapacitását például adórendelet és vagyonrendelet alkotásban, vagy településrendezésben.
    

Molnár Krisztián arról is beszélt, hogy az iparűzési adóból Rácalmáson és Iváncsán lényegesen több pénz marad, mint eddig, míg a másik két településen a nulla forinthoz képest több százmilliós támogatások érkeznek majd.

Megjegyezte, hogy a baloldali ellenzék szerint Dunaújváros ellen szól az övezet létrehozása, holott jogilag nem lehet része az övezetnek éppen a jogszabály azon módosítása miatt, amit ők terjesztettek be, miszerint megyei jogú város nem lehet része különleges gazdasági övezetnek.
    

Schrick István (Városvédők) Rácalmás polgármestere közölte: szerdán egyhangúlag megszavazta a helyi testület a megállapodást, miután megbizonyosodtak róla, hogy a megállapodásban minden benne van, amiről korábban szó volt. Költségvetési bevételük több mint 80 százaléka adóbevétel, ezért létfontosságú volt e bevétek biztosítása, amelyek jelentős fejlesztéseket hoznak a településnek - tette hozzá.
    

Molnár Tibor Iváncsa független polgármestere is arról számolt be, hogy a helyi képviselő testület nagy többséggel támogatta a megállapodást. Úgy vélte, jó megállapodást kötöttek, amely hosszú távon kedvező lesz számukra. Ronyecz Péter Adony független polgármestere kiemelte: az iparűzési adóról szóló törvény nem igazságos, mert csak azoknak a településeknek kedvez, amelyek közigazgatási területén nagy cégek vannak. Ez a megállapodás igazságosabb szemléletet hoz, mert a negatív hatásokat tűrő településeknek végre kézzel fogható forrásokat és fejlesztéseket hoz - mondta.
    

Jobb Gyula (Fidesz-KDNP) Kulcs polgármestere azt hangsúlyozta, hogy politikai hovatartozás nélkül mindegyik településvezető kiáll az övezet létrejötte mellett, mert elsődleges céljuk saját településük fejlődése, amit a megállapodás garantálni fog. Molnár Krisztián május 18-án jelentette be, hogy különleges gazdasági övezet jöhet létre Fejér megyében, amit a megyei önkormányzat az érintett települések vezetőivel közösen javasol létrehozni Iváncsa, Rácalmás, Adony és Kulcs területén. Az ezzel kapcsolatos kormányhatározat szerint július 1-től létezik az övezet.
    

A megyei elnök akkor azzal indokolt, hogy a térség dinamikusan fejlődik, több nagyobb beruházás miatt kellett a különleges gazdasági övezet. Példaként említette, hogy az SK Innovation 681 milliárd forintos zöldmezős beruházással legnagyobb európai egységét építi fel Iváncsán és 2500 új munkahelyet teremt, mellette a török Yaris Kabin épít 6,5 milliárd forintból telephelyet 150 munkahelyet létrehozva, illetve Rácalmáson a Hankook a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyárát működteti 3300 alkalmazottal 2007 óta, s a cég 2022-re tervez egy nyolcmilliárdos beruházást.
    

Az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok vezetői szintén május 18-án tartottak sajtótájékoztatót, amelyen egyöntetűen azon az állásponton voltak, hogy az Iváncsa, Kulcs, Adony és Rácalmás területén létrejövő különleges gazdasági övezet hátrányosan érinti a térség valamennyi lakóját, különösen a dunaújvárosiakat, ezt a kormányzati lépést politikai bosszúnak tekintették.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com