Alaptőke-emelésről döntött a Duna House közgyűlése

A társaság csütörtöki közgyűlésének döntése értelmében a Duna House 378 787, egyenként 50 forint névértékű törzsrészvényt bocsát ki, részvényenként 3960 forintos áron.

Az új részvényeket a Medasev Holding Kft. - amely jelenleg a Duna House 30,45 százalékos tulajdonosa - veszi át, összesen csaknem 1,5 milliárd forint pénzbeli hozzájárulás ellenében.



Az alaptőke-emelés összege 18 millió 939 350 forint, a társaság alaptőkéje az emelés után 171 millió 989 350 forint lesz.

Az ingatlanközvetítő Duna House közgyűlése másodszor határozott a közel 1,5 milliárd forint értékű tőkebevonásról, miután a cégbíróság eljárási hiba miatt elutasította a társaság szeptember 16-i közgyűlésen elfogadott határozatot, amely felhatalmazta az igazgatóságot a tőkeemelésre.

A Duna House tulajdonosai a tőzsdei kibocsátás előtt vállalták, hogy sikeres tranzakció esetén a részvények értékesítéséből befolyó első 1,5 milliárd forintból tőkeemelést hajtanak végre a Duna House Holding Nyrt.-ben. A zártkörű és nyilvános értékesítés sikeresen és eredményesen lezárult 2016. október 27-én, a részvényjegyzési igényekből 2,6 milliárd forintot elfogadtak.

A magyarországi központú Duna House csoport a magyar, a lengyel és a cseh ingatlanpiac regionális szereplője. A cégcsoport összesen 230 irodával, 1700 értékesítővel rendelkező regionális ingatlanközvetítési hálózata a franchise partnerei, illetve a saját maga által üzemeltett irodákból épül fel. A cégcsoport 2015. évi nettó értékesítési árbevétele 2,8 milliárd forint, adózott eredménye 966 millió forint volt.

A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a tőzsde prémium kategóriájában, a papírok eddigi legmagasabb árfolyama 4088, a legalacsonyabb 3810 forint volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com