Alig változott a munkanélküliség Nagy-Britanniában

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Negyedéves összehasonlításban csekély mértékben, 0,1 százalékponttal nőtt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, éves bázison azonban ugyanennyivel csökkent a mutató.A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett adatai szerint a júniusban zárult három hónapban átlagosan 3,9 százalék volt az állástalanok aránya, 0,1 százalékponttal magasabb az előző negyedévinél, de 0,1 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

    
A foglalkoztatottsági ráta a 16-64 év közötti gazdaságilag aktívak korcsoportjában 76,1 százalékra emelkedett az előző negyedévi 76 százalékról. Ennél magasabb értéket nem jeleztek a mérések 1971-es kezdete óta. Ezen belül a nők 72,1 százalékos foglalkoztatottsági rátája rekordot jelent. A férfiaknál az előző év azonos időszakával megegyező, 80,1 százalékos volt a foglalkoztatottsági ráta, negyedéves összevetésben viszont 0,2 százalékponttal csökkent, és ez már sorozatban a harmadik negyedév, hogy csökkenő foglalkoztatottságot mérnek a körükben.
    

A keddi kimutatás szerint április és június között átlagosan 32,81 millió embert dolgozott a 16 év feletti korosztály tagjai közül, 425 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A vizsgált időszakban 1,33 millió volt a bejegyzett munkanélküliek száma, 33 ezerrel kevesebb, mint egy éve, és 732 ezerrel kevesebb, mint öt éve.
    

Negyedéves összevetésben viszont 31 ezerrel nőtt a bejegyzett munkanélküliek száma. Ezzel kapcsolatban szakértők már korábban figyelmeztettek arra, hogy a brit gazdaság folyamatosan romló növekedési teljesítménye mellett - negyedéves összevetésben hat és fél év után először csökkent a bruttó hazai termék a második három hónapban - aligha lesz fenntartható hosszú távon a kedvező foglalkoztatottsági helyzet, és a munkanélküliség 4 százalékra emelkedhet 2020-ban.
    

Az ONS beszámolója szerint a heti átlagos nominálbér éves összevetésben, a prémiumokat kiszűrve átlagosan 3,9 százalékkal emelkedett a júniussal zárult három hónapban, ami a reálbérek 1,9 százalékos emelkedését jelenti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com