Alkotmánybírósághoz fordulnak a rendvédelmi szakszervezetek

Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke egy sajtótájékoztató keretein belül tudatta, hogy biztos döntés született azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybírósághoz, valamint az alapvető jogok biztosához fordul mind az öt rendvédelmi szakszervezet, amiért az idén életbe lépett jogszabály-módosítások szűkítik jogaikat.

A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezete, valamint a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete által szervezett közös sajtótájékoztatón Holecz Gábor kijelentette, hogy egy övön aluli ütés volt az, amit a kormány elkövetett ellenük a jogszabályok módosításával, amit az elnök szerint nem fognak annyiban hagyni.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a tavaly decemberben elfogadott új jogszabályok minden különösebb törvényi átmenet nélkül megvonták a rendvédelmi szakszervezetek munkaidő-kedvezményének jelentős részét, valamint azt is, hogy az adott szakszervezet gazdálkodhasson.

A fentiekben ugyanis a jövőben a Magyar Rendvédelmi Kar, egy frissen létrejövő köztestület fog döntéseket hozni a szakszervezeti ügyekben. Így januártól egy szerv keretein belül a munkaidőnek maximum 10 százalékát lehet szakszervezeti munkára fordítaniuk a tagoknak, megszüntették független státuszukat, de még a munkaidő-kedvezmény összevonását is eltörölték, a tagdíjlevonás, valamint a munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltási lehetősége mellett.

Holecz Gábor szerint heteken belül megteszik a szükséges alkotmányjogi panaszt, illetve az ombudsmani eljárást kezdeményező iratokat is eljuttatják az illetékesekhez. A szervezetek szakértői jelenleg azt vizsgálják, hogy az ügyben a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz forduljanak-e a jövőben.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com