Állami szerepvállalást szorgalmaznak a lakásépítés fellendítésére az ágazati szereplők

Százéves mélypontjára esett a magyar lakásépítés, a kilábaláshoz átgondolt, hosszú távú lakáspolitika és állami szerepvállalás szükséges Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) elnöke, valamint Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke szerint.housA szakemberek az MTI-nek elmondták, hogy a jelenlegi magyarországi 4,4 millió lakásból félmillió megérett az azonnali bontásra, további félmilliót nem lakás célra használnak, egy újabb félmillió pedig üresen áll, miközben a teljes állomány 70 százaléka is felújításra szorul.

A szakértők szerint ezeket az adatokat kell a 4,1 millió háztartás számával összevetni. A szakértők egyetértettek abban is, hogy létezik ugyan mennyiségi lakáshiány is, ám az új építés fő célja a lakásállomány minőségének megújítása. Úgy vélték, jó ideig még az optimálisnak tartott, évi 1 százalékos megújítás - évi 43-44 ezer új lakás építése - sem jelentene összességében több lakást, mivel a szinte lakhatatlanokat le kell bontani.

A továbblépést a munkavállalók bizonytalan jövőképe is nehezíti, hiszen aki belevág egy lakásépítésbe vagy -vásárlásba, nem tudja hogy lesz-e folyamatosan munkája és képes lesz-e fizetni a hitelt - tette hozzá Maráczi Zsolt. Ráadásul a régióban Magyarországon a legmagasabb a lakásokat is terhelő áfa, amit nem kompenzál az állami támogatás sem. Nincs megfizethető 2-3 százalékos teljes hiteldíj mutatójú lakásépítési, -vásárlási hitel sem.

A TLE már évekkel ezelőtt felvetette a bérlakásépítést mint a fiatalok életkezdésének támogatását, illetve a szociálisan hátrányos családok lakhatásának a megoldását. Maráczi Zsolt kifejtette: évi 5 ezer ilyen lakás építése kedvezően hatna az építőiparra, hiszen ennyi munkával eleve számolhatnának.

A TLE kidolgozta azt is, hogy uniós támogatással, illetve az EU fejlesztési bankjától felvett alacsony kamatozású hitellel, miként lehet beindítani egy bérlakás programot. Erről Borsi László azt mondta, hogy az államnak szerep jutna a lakhatási életpálya modell megrajzolásában is. A fiatalok bérlakásban kezdenék az életüket, ezt váltanák át később saját tulajdonban lévő új-, vagy pedig használt lakásra.

Elmondták, az állami szerepvállalást leginkább a forráshiányra hivatkozva utasítják el hivatalos fórumokon. Például az évi 5 ezer bérlakáshoz 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és egy másik, ugyanekkora összegű kedvezményes hitel kellene.

A szakemberek azonban hangsúlyozzák, hogy a hitelt a havi és négyzetméterenkénti 1000 forintos lakbérből vissza lehetne fizetni. Az állami támogatást pedig csaknem fedezné az építési költség 30-40 százalékára rúgó adó- és járulék bevétel, amelyhez építés nélkül nem jut hozzá az állam. Mindehhez járul az a társadalmi nyereség, amely a folyamatosan növekvő bérlakásépítéssel jár - vélte Maráczi Zsolt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com