Állami tulajdonba kerül a Magyar Gáz Tranzit Zrt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése a vonatkozó kormányhatározat alapján döntött a Magyar Gáz Tranzit Zrt. 49,98 százalékos tulajdoni hányadának értékesítéséről - közölte az MVM Zrt. az MTI-vel kedden.

Az MVM Zrt. a magyar-szlovák összekötő földgázvezeték építéséért és üzemeltetéséért felelős társaságban lévő részesedését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vásárolja meg 3,75 milliárd forintért a magyar állam nevében. A tranzakció és a kormányhatározat végrehajtásával, valamint a rendszerüzemeltetői tanúsítás megszerzésével a Magyar Gáz Tranzit Zrt. megkezdheti a kereskedelmi üzemet az Európai Unió harmadik energiacsomagjával összhangban - írták.

főgázA társaság közleménye emlékeztet: a kormány 1455/2014. (VIII. 14.) határozata alapján döntött a Magyar Gáz Tranzit Zrt.

magyar állam javára történő megvásárlásáról, amelynek megfelelően az MVM közgyűlése jóváhagyta a társaság a Magyar Gáz Tranzit Zrt.-ben meglévő részesedésének az MNV Zrt. által a magyar állam javára történő adás-vételi megállapodást.

A kormányhatározatnak megfelelően a külső, független harmadik személy - a világ négy legnagyobb könyvvizsgáló és tanácsadó cégei egyikének -, az EY által végzett, a Magyar Gáz Tranzit Zrt. független vagyonértékelés alapján a társasági részesedés vételárát 3,75 milliárd forintban állapították meg, mind az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., mind az azonos arányú tulajdoni hányaddal rendelkező MFB Invest Zrt. esetében.

Az MNV Zrt. általi tulajdonszerzési tranzakció, illetve a Belügyminisztérium tulajdonosi joggyakorlását kihirdető kormányhatározat végrehajtásával, a Magyar Gáz Tranzit Zrt. megindíthatja az előkészített szállítási rendszerüzemeltetői tanúsítási eljárást, amelynek megszerzésével megkezdheti a kereskedelmi üzemet összhangban az Európai Uniós harmadik energiacsomagban meghatározott teljes tulajdonosi szétválasztási elvekkel.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. társtulajdonosként az ország ellátásbiztonságát tovább erősítő, uniós szinten is kiemelt jelentőségű földgázvezeték megépítése kapcsán eleget tett mindenkori vállalásainak - olvasható a közleményben.

A magyar-szlovák gázvezeték a tervezett uniós szintű észak-déli gázfolyosó fontos elemeként összeköttetést biztosít a nemzeti földgázvezeték rendszerek között Lengyelországtól Horvátországig. Az új, kétirányú, magyar-szlovák nagynyomású összekötő földgázszállító vezeték összesen 111 kilométer hosszú - ebből 92 kilométer magyar területen, míg 19 kilométer szlovák területen fut - és az éves szállítási kapacitása szlovák-magyar irányban óránként 500 ezer köbméter (nagyjából évi 4 milliárd köbméter) magyar-szlovák irányban pedig óránként 200 ezer köbméter (nagyjából évi 1,6 milliárd köbméter). A vezeték a magyar földgázszállító vezetékrendszert köti össze a szlovák vezetékrendszerrel, két végpontja Vecsés, illetve a szlovákiai Felsőzellő.

A 2011 januárjában megkötött magyar-szlovák kormányközi megállapodást követően a Magyar Gáz Tranzit Zrt. és szlovák partnere, az Eustream a.s. 2012. május 17-én kötött közös beruházási megállapodást a projekt 2015-re történő kereskedelmi forgalomba állításáról, valamint rögzítették annak feltételrendszerét és műszaki paramétereit. A beruházás teljes összege mintegy 150 millió euró, amelynek egy részét az EU finanszírozza az Európai Energiaügyi Gazdaságélénkítő Program keretében. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. - mint az MFB Invest Zrt. tulajdonosa - is részt vett a beruházás finanszírozásában. Ennek részeként 2012 júliusában az Európai Beruházási Bank (EIB) 75 millió eurós hitelszerződést kötött az MFB-vel.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com