Államtitkár: a baromfiágazatnak fel kell készülnie az uniós támogatások csökkenésére

Sok válságot megélt és túlélt a baromfiágazat, de lehet, hogy ismét nehézségek előtt áll, mivel várhatóan 2021-től csökkenni fognak az uniós agrártámogatások, amire fel kell készülni - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Libatenyésztők Szakmai Konferenciáján, melyet a XX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében tartottak.Farkas Sándor hozzátette: a madárinfluenza következtében a baromfiágazatban az elmúlt néhány év különösen nehéz volt, és azt sem lehet garantálni, hogy ne következzen be ismét hasonló járvány, de mint mondta: nem félti a baromfiágazatot, amely a világ minden piacán megállja a helyét és a kormányzat is biztonságos alapot teremtett az ágazat működéséhez.

    
Az államtitkár úgy vélekedett: várhatóan 10-12 százalék körüli lehet majd a visszaesés az uniós agrártámogatásokban, de hozzátette: az erről szóló tárgyalások még nem fejeződtek be.

Farkas Sándor az MTI érdeklődésére közölte, a baromfiágazat kezdi kiheverni az elmúlt évek válságát és ismételten felfelé ívelő pályára áll. Hozzátette: a hazai baromfiágazat a rendszerváltást követően megtartotta döntően magyar tulajdonosi körét, ami mindenképpen figyelemreméltó eredmény és remélhetőleg a jövőben is így marad.
    

"Az ágazat súlyát jól tükrözi, hogy kibocsátása 2017-ben 317 milliárd forint volt, ami a teljes mezőgazdasági kibocsátás több mint 12 százalékát jelenti. Beszédesek azok a számsorok is, amelyek szerint a hazai hústermelés 52 százalékát a baromfiágazat adja, míg baromfihúsból az ország önellátottsági szintje meghaladja a 170 százalékot és az ágazatban mintegy 60 ezer ember talál megélhetést" - tájékoztatott Farkas Sándor, aki hozzátette: a lúdágazat teljesítménye 2017-ben, a madárinfluenza következtében, mintegy 20 százalékkal maradt el a korábbi évhez képest.
    

Az export a 2018. évi első fél éves adatok alapján jelentős növekedésnek indult, és örvendetes, hogy a lúdállomány létszáma 3,3 millió egyed, amely 18 százalékkal magasabb a tavalyi szinthez képest - közölte az MTI-vel Farkas Sándor, aki hangsúlyozta, hogy az évi 1800 tonna mennyiségű libamájexporttal világelső Magyarország.
    

Kiskunfélegyházán huszadik alkalommal rendeznek libafesztivált. A szeptember 7-8-án zajló rendezvényen nem maradnak el a megszokott programok, mint például libából készült ételek versenye, de lehetőség lesz libafarm-látogatásra is. A kisgyermekes családokat bábelőadások, gyermekkoncertek, kézműves foglalkozások, játszóházak is várják. A város főutcája "Mesterek utcájává" alakul, ahol kirakodó vásárt és kézműves bemutatókat tartanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com