Államtitkár: kedvezőek a nemzetközi marhahúspiac kilátásai

A világ marhahús-kereskedelme tovább élénkül, és kedvezőek a nemzetközi piac kilátásai, ami jó lehetőség a magyar szarvasmarha-ágazat számára - mondta a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.Zsigó Róbert a 21. Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozáson hozzátette: a magyar élelmiszergazdaság a feldolgozott termékekkel az Európai Unió piacai mellett Oroszország, Kína, a Közel-Kelet és Törökország ellátásába is bekapcsolódhat. Az államtitkár előadásában nagy előrelépésnek nevezte, hogy újra elindult a törökországi marhahús-export, miután a török hús- és tejtanács 2018. végéig vámmentesen importálhat élő állatokat, frissen vágott és fagyasztott húsokat.


A vámmentes import mennyiségét 500 ezer darabban határozták meg. A magyar hatóságok mindent megtesznek az exportlehetőségek bővítése érdekében - jelezte. Tájékoztatott arról, hogy a húshasznú szarvasmarha magas támogatási szintje 2020-ig biztosan fennmarad. Zsigó Róbert szerint az állattenyésztés és húsfeldolgozás területén biztató adat, hogy az Európai Unióban 2010 és 2016 között Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban a szarvasmarha-állomány.


A kétéves, nemzetközi tejpiaci válság ellenére a tejelő marhaállomány 8 százalékkal bővült, a húshasznú marhaállomány pedig 6 és fél év alatt megkétszereződött - mondta el. Kifejtette, hogy az intenzív tejtermelésben a magyarországi tejhozam meghaladja az EU 28 országának átlagát; ugyanakkor a hazai tejágazat szervezettsége rendkívül alacsony. Magyarországon a tej 35, az EU-ban 85 százalékát értékesítik termelői összefogás vagy integráció keretében - mutatott rá.

Ismertetése szerint a magyar élelmiszeriparban 5300 vállalkozás működik, amelyek közel 100 ezer embernek adnak munkát, és 3700 milliárd forint együttes árbevétellel rendelkeznek. Az élelmiszeripar eredményessége javult, az utóbbi években duplájára nőtt az üzemi eredménye, és megháromszorozódott az adózott eredménye - mondta az államtitkár.
    

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2012-ben az élelmiszeripart stratégiai ágazattá minősítette, és úgy alakította a támogatási rendszereket, hogy az ágazatnak 2013 és 2020 között 300 milliárd forint értékű fejlesztés juthat. A kis- és középvállalkozások (kkv) a Vidékfejlesztési programból, a nagyobb vállalatok a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop), valamint nemzeti programokból kaphatnak támogatást. A Ginop élelmiszeripari vállalatok számára kiírt pályázati felhívásra érkezett - elbírálás alatt lévő - támogatási igények 20 százalékát húsipari cégek nyújtották be - közölte.


A politikus komoly eredménynek értékelte egyebek között azt, hogy bevezették új, a kkv-k 80 százalékos tulajdoni arányát elősegítő földforgalmi szabályozást és a kkv-kat segítő támogatási rendszert, megerősítették a közvetlen értékesítés rendszerét. "A kormány elszántan védi Magyarország GMO-mentességét, amely az elkövetkező évtizedekben az országot versenyhelyzetbe hozhatja" - jelentette ki.


Eközben folyamatosan nőtt a mezőgazdasági termelés szintje, a foglalkoztatottak száma, a kivitel pedig már három éve meghaladja a 8 milliárd eurót. A mezőgazdaság hozzáadott értéke több mint 50 százalékkal nőtt az elmúlt hat és fél évben - emelte ki. A sikeres piaci tevékenység fő alapja a vállalkozások és együttműködések növekvő termelékenysége. A magyar kivitel termékszerkezete javult, de további strukturális változás, a  magasabb hozzáadott érték felé való elmozdulás lenne kívánatos - hangoztatta Zsigó Róbert a bonyhádi tanácskozáson.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com