Álláspiaci változások 2011 első felében

Álláspiaci változások 2011 első felében


A Workania legfrissebb felmérésében azt vizsgálta meg, hogy miként változott 2011 első felében a munkaerőpiac az álláskeresők elvárásainak és összetételének tükrében. A kutatást saját önéletrajz adatbázisukra alapozták.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy az internetes álláskeresők 43% százaléka a fővárosban keresett munkát, míg Tolna, Vas és Nógrád megyében csak száz álláskeresőből egy dolgozott volna.

Budapest után a legnépszerűbb célállomás Pest megye volt, 100-ból 10-en itt szeretettek volna munkát találni.  Győr-Moson-Sopron megyében pedig 100-ból 5-en.

Az álláskeresők 3 százalékának volt vonzó cél Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Fejér és Csongrád megye az álláskeresők 3%-a jelölte meg célállomásnak, a többi megyében ez az arány 1,5-2,5 százalék volt.

Lassan, de biztosan nő a magyar az álláskeresők mobilitása, mivel 100-ból 5 személy bárhova elmenne hazánkon belül egy jó állásért.

A legnépszerűbb munkaterület az adminisztráció, minden 7. álláskereső ilyen területen szeretett volna dolgozni. Az adminisztrációt az értékesítés, a kereskedelem, a segédmunka a szállítmányozás, és a logisztika követte.

Az álláskeresők képzettsége így nézett ki 2011 első félévében: 12% főiskolai végzettséggel, 12% OKJ vizsgával, 6% egyetemi diplomával, 33% érettségivel, 10% nyolc általánossal rendelkezett.

A legtöbb álláskereső még mindig a 18-24 éves korosztályból kerül ki, a Workania.hu regisztráltjai közül minden negyedik személy a 18-24 éves korosztályba tartozik. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com