Alulteljesítő lehet a magyar részvénypiac a szakértők szerint

A pozitív nemzetközi hangulattól eltérő kereskedés várható csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Magyar Telekom és a Richter kedvezőtlen harmadik negyedéves eredményei miatt az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában úgy fogalmazott, hogy továbbra is kedvező a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, azonban a Magyar Telekom és Richter gyorsjelentések visszafoghatják a lendületet a magyar tőzsdén. Az elemző szerint egy negatív korrekció sem zárható ki a délelőtti kereskedésben. Hozzátette, hogy az OTP befektetői rendkívül optimistán várják a péntek hajnali gyorsjelentést.

    
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír elemzője szerint a határidős jegyzések alapján a nemzetközi hangulat optimista, de elmarad az előző napi kirobbanó formától, kisebb profitrealizálás is elképzelhető.

Mint mondta, a várttól elmaradó jelentések miatt azonban alulteljesítő lehet a magyar piac. A Richter Gedeon Nyrt. 9,077 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, ami 43,4 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának profitjától.


A gyógyszeripari csoport negyedéves árbevétele 7,4 százalékos visszaeséssel 99,445 milliárd forintra csökkent tavalyhoz képest a csütörtökön közzétett, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFSR) alapján készült gyorsjelentés szerint. A portfolio.hu által készített elemzői konszenzus átlagosan 100,24 milliárd forint árbevétellel és 12,1 milliárd forint adózott eredménnyel számolt.
    

A Magyar Telekom Nyrt. adózott eredménye a harmadik negyedévben 22,1 százalékkal 15,1 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miután az alacsonyabb nyereségadó költség kedvező hatását ellensúlyozták az alacsonyabb kamatfizetés, adózás, és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) eredmény és az emelkedő értékcsökkenési költségek.


A Magyar Telekom folytatódó tevékenységből származó összes bevétele ugyanakkor az elemzői várakozásokat meghaladva 5,4 százalékkal 163,8 milliárd forintra emelkedett 2018 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők 161,9 milliárd forint adózott nyereséget vártak. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 532 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 38 198 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 22,3 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.


A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal, 2988 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 3,40 százalékkal, 10 950 forintra nőtt, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,37 százalékkal, 405 forintra emelkedett, forgalma 571,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,92 százalékkal, 5500 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3699,47 ponton zárt szerdán, ez 26,29 pontos, 0,72 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com