AM: 2020-ban is igényelhető támogatás az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez

Az Agrárminisztérium (AM) a korábbi évekhez hasonlóan, idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez, a támogatási program éves keretösszege 240 millió forint - közölte az agrártárca csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, amely súlyos fenyegetést jelent a hazai szőlő- és borágazat számára. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás, ugyanakkor van mód az azt terjesztő amerikai szőlőkabóca gyérítésére.

    
Ezért az amerikai szőlőkabóca elleni felelős termelői védekezéshez az AM 2020-ban is támogatást nyújt, hektáronként legfeljebb 12 ezer forintot, és szőlőtermelőnként legfeljebb 240 ezer forintot. A szőlőültetvényekben felhasznált növényvédőszer vételárához járó támogatás két elemből áll: a növényegészségügyi megelőzés támogatása, valamint a növényegészségügyi felszámolás támogatása. A támogatás mértéke - mindkét támogatási elem esetében - alapvetően a növényvédőszer vételárának 75 százaléka. Abban az esetben azonban, ha a növényvédőszert a gépi bérmunka-szolgáltatást végző vásárolja meg és juttatja ki, a szolgáltatás ellenértékének 75 százaléka igényelhető vissza.
    

Az AM közölte: a növényegészségügyi megelőzés támogatása iránti kérelmet március 31-ig tudják benyújtani a szőlőtermelők a Magyar Államkincstárhoz (MÁK). A megelőzés támogatását a fitoplazma fertőzés miatt nem körülhatárolt területekre kell kérelmezni március 1. és március 31. között a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon. A növényvédőszer csak ezen igénylést követően vásárolható meg, és a május 1. és július 31. közötti védekezési időszakban juttatható ki. Mindezeket követően kell a kifizetési kérelmet benyújtani a megyei kormányhivatalhoz legkésőbb augusztus 15-ig, erről a kincstár később újabb tájékoztatót tesz majd közzé.
   

A növényegészségügyi felszámolás támogatását a fertőzés miatt körülhatárolt területen található szőlőültetvény után lehet kérelmezni. Az elvégzett növényvédőszeres védekezést követően elégséges csak kifizetési kérelmet benyújtani augusztus 15-ig a megyei kormányhivatalhoz. A növényvédelmi hatóság körülhatárolt területről szóló határozatát a fertőzött terület szerint illetékes önkormányzat hirdetményi úton közli és az odatartozó összes szőlőültetvényre vonatkozik - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com