AM: a bortermeléshez nélkülözhetetlenek az alacsony környezetterhelésű technológiák

Az agrártárca elkötelezett amellett, hogy Magyarországon minél kisebb környezetterheléssel járjon a szőlőtermesztés és minél energiahatékonyabban állítsuk elő a borokat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet 100. évfordulója alkalmából szervezett találkozón pénteken Bresciában a tárca közleménye szerint.A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság előtérbe kerülése megváltoztatta a fogyasztók szokásait, ami jelentős hatással van a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra.

A Magyarországon elfogyasztott borászati termékek döntő többségét Magyarországon termelték, így az országban e terület karbonlábnyoma alacsony - írta közleményében az Agrárminisztérium.
   

A miniszter kitért arra is, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobb szükség van az ellenállóbb növényfajták nemesítésére. Ez alól nem jelent kivételt a szőlő sem. E cél elérésére törekszik kutatómunkájával Magyarországon például a Pécsi Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, ahol jelenleg mintegy 1200 ismert fajtából álló genetikai háttér áll rendelkezésre - ismertette.
    
Nagy István elmondta, a tudatos borfogyasztás népszerűsítése mellett igyekezni kell a szőlőből készíthető, alternatív termékeket megismerni, kifejleszteni. Az alkoholmentes vagy alkoholcsökkentett termékek népszerűsítésével, új technológiák bevezetésével növelni lehet a szőlő iránti keresletet. Több diverzifikációs pályázat is megvalósult az elmúlt évtizedben, például a szőlőmag-őrlemények, szőlőmag olajok felhasználása terén. E termékek, és más új alternatívák bevezetését segíthetik az EU borinnovációs forrásai - fűzte hozzá a miniszter a tárca közleménye szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com