AM: a kormány elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása mellett

Az idén 150 éves Budapest erdőit a klímaváltozás, a turizmus, a közösségek igényei, az átalakuló városi funkciók komoly kihívások elé állítják, ám a kormány elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása mellett - hangsúlyozza az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez  eljuttatott közleményében, amelyben a csütörtökön megrendezett Városi erdők Budapesten című konferenciáról tájékoztat.A rendezvényen  a fővárosi erdők nagy részét kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. meghívására különböző szakterületek elismert képviselői mutatták be és vitatták meg a városi erdők összetett kérdéseit. A közlemény szerint Szentpéteri Sándor, az AM főosztályvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a természeti és történelmi adottságok következtében a Kárpát-medence minden jelenlegi erdőterülete ember alkotta erdő, így nem a véletlen műve, hanem tudatos folyamat eredménye, hogy az ország területének már több mint negyedét borítja erdei fajokból álló fás vegetáció, amelynek legnagyobb része jogilag is erdő.
    

Kiemelte, hogy a városi erdők megőrzése, a velük való gazdálkodás egyrészt a 21. század legnagyobb szakmai kihívásai közé tartozik, hiszen erdők nélkül jelentősen csökkenne a fővárosi lakosok életminősége. Nemcsak az erdőterület növelésével kell foglalkozni, hanem a meglévő erdők megőrzését kell a cselekvés középpontjába állítani - mutatott rá. Hozzátette: a városi erdők megőrzéséhez és gyarapításához azonban jó alapok állnak rendelkezésre, a kormányzat pedig elkötelezett a magyar erdők védelme és gyarapítása, fenntartható használata mellett.
    

A konferenciát bevezető beszédében Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a társaság Budapesten és környékén élő emberek életminőségét alapvetően meghatározó mintegy 42-43 ezer hektár erdőterületből nagyjából 40 ezer hektárt kezel, de a városi erdők kérdése nemcsak a Parkerdő ügye, mert a város klímavédelme, hosszú távú élhetősége igazi közügy. Mivel közügyről van szó, beszélni kell róla: szakmai és társadalmi párbeszédre, együttműködésen alapuló megoldásokra van szükség - jelentette ki.
    

Az AM szerint ennek az együttműködési igénynek egyik leglátványosabb jele volt a rendezvény, amelyen Reinitz Gábor bemutatta a Pilisi Parkerdő városierdő-kezelési stratégiájának alapköveit, majd Rittling István, a társaság budapesti erdészetének vezetője áttekintette a 150 éves budapesti erdőgazdálkodást. Toldy-Schedel Emil, a budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója az erdők jótékony egészségügyi hatásairól tartott előadást. A kardiológiai profilú intézmény a budapesti erdőkben alakított ki szívbarát tanösvényeket, amelyek betegségmegelőző és terápiás jelentőségét nem lehet túlbecsülni - ismertetik a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com