AM: a modern technológiák az élelmezésbiztonságot is szolgálják

A mezőgazdasági termelés hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez elkerülhetetlen a modern technikai vívmányok széleskörű alkalmazása - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a KITE d.o.o. Szávaszentdemeteren megvalósult beruházásának ünnepélyes átadásán szerdán a tárca közleménye szerint.A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy világunk egy rendkívüli, kihívásokkal terhelt időszakhoz ért. A Föld népessége növekszik, miközben további területek művelésbe való bevonásával nehezen számolhatunk. A koronavírus-járvány már önmagában felforgatta a globális ellátási láncokat.

Az új, bizonytalan helyzetet pedig tovább terheli az orosz-ukrán háború, amelynek nyomán infláció és drágulás tapasztalható az élet minden területén - tette hozzá.
    

Kiemelte, az élelmezés biztonsága jelen helyzetben különösen felértékelődik - még akkor is, ha láthatóan sem Magyarországnak, sem Szerbiának nincs mitől tartania ezen a téren, hiszen mindkét ország a mezőgazdaság szempontjából kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Ezt a kedvező helyzetet tovább erősíti az a biztonsági háló, amelyet a két ország közötti barátság biztosít. Kifejtette, hogy Magyarország és déli szomszédja is egyidejűleg hozott meg olyan fontos biztonsági intézkedéseket, mint az élelmiszerárstop vagy az élelmiszeripari alapanyagok exportját szabályzó intézkedések. A rendkívüli világpiaci kereslet ellenére a két országnak sikerült elkerülni a kivitel olyan mértékű hirtelen megugrását, amely veszélyeztette volna a belső ellátást.
    

Nagy István kitért arra is, hogy az élelmezésbiztonság mellett a külkereskedelem fokozását továbbra is kiemelten kezeli Magyarország. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar agrárexport 2021-ben 10,7 százalékkal haladta meg a 2020. évi értéket. A mezőgazdaság versenyképességének és fenntarthatóságának növelése érdekében jelentős előrelépések történtek Magyarországon - fejtette ki.
    

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány Megújuló vidék, megújuló agrárium programja minden eddiginél nagyobb nemzeti forrást biztosít a vidék megerősítésére, az élelmiszertermelés biztonságának értékteremtő erejének növelésére. A miniszter szerint komoly eredmény az is, hogy a Szávaszentdemeteren és Csenejen most megvalósult KITE logisztikai központok 50 százalékos magyar állami támogatásával közvetetten a szerbiai élelmiszertermelés biztonságához, modernizációjához is hozzá tudtunk járulni - áll az AM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com