AM-államtitkár: jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése

Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91 százaléka már teljes mértékben megkapta az igényelt összeget - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.Viski József felidézte, hogy a program első évében kifizetett 80 milliárd forint után idén, a második évben 94 milliárdra emelték az összeget, amit ennek a támogatásnak a keretében biztosítanak a gazdálkodóknak.

Az Agro-ökológiai program keretében az alaptámogatásokon túl kiegészítő támogatáshoz juthatnak a gazdák, ha meghatározott környezetvédelmi és egyéb vállalásokat tesznek, amivel kímélik a talajt, illetve csökkentik a klímaváltozás hatásait. A gazdák részéről nagy az érdeklődés, a művelésbe vont területek 80 százalékán alkalmazzák a programot - jelezte az államtitkár.

Viski József kitért arra is, hogy időarányosan jól áll a 2024-es Egységes Kérelem keretében igényelt agrártámogatások kifizetése, ezek legnagyobb részét - mintegy 733 milliárd forintot - már kiutalták a gazdálkodóknak. Ez a legnagyobb összegű és leghangsúlyosabb agrártámogatás, amit a Közös Agrárpolitikából, illetve a nemzeti támogatásokból Magyarország nyújt a termelőknek - hangsúlyozta.

A beruházási támogatásokról az államtitkár elmondta: ezek az állattenyésztési, kertészeti, szántóföldi és élelmiszeripari ágazatban biztosítanak lehetőséget fejlesztések megvalósítására. A tárca arra számít, hogy idén mintegy 1500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, illetve kamattámogatást helyeznek ki.

A kisebb élelmiszeripari pályázatoknál már megkezdődött az elbírálás, két-három hét múlva indul a döntés a nagyobb élelmiszeripari pályázatokról. Szintén júliusban kezdődik a döntéshozatal a kertészeti üvegház és hűtőház felhívásnál, majd a kisebb állattartóknál, ősztől pedig a nagyobb állattartóknál. A cél, hogy idén valamennyi támogatói döntést meghozzanak - közölte Viski József.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com