AM: augusztus 13-tól lehet pályázni a kisebb feldolgozó üzemek fejlesztésére

Az Agrárminisztérium 50 milliárd forintos forrással hirdette meg a "Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása" című felhívást, amelynek keretében a feldolgozóüzemek és kistermelők élelmiszer előállításhoz kapcsolódó kisebb beruházásait támogatja - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.A közleményben a tárca most arra hívta fel a figyelmet, hogy egy hónap múlva, augusztus 13. és augusztus 26.

között nyílik meg a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége. A kiírás révén a nagyobb projektekhez képest kevesebb kötelező vállalással, és könnyített feltételekkel juthatnak legfeljebb 200 millió forint támogatáshoz a kisebb élelmiszert előállító vállalkozások. A pályázatokat a mezőgazdasági termékek feldolgozásával kapcsolatosan épületek kialakítására, felújítására, új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológiai rendszerek kialakítására, valamint az energetikai korszerűsítésekre is be lehet nyújtani - ismertették.
    

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 50 millió forintig előleg is igényelhető lesz majd a projektekhez. A lehetőség keretei között élelmiszer, bor, takarmány előállítása vagy éppen a mézkiszereléshez, gyapjúfeldolgozáshoz kapcsolódó fejlesztések egyaránt támogathatók - közölte az AM.
    

A pályázattal a minisztérium kifejezetten a kistermelőket célozza, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget nyújtani - fűzték hozzá. Hangsúlyozták, cél a hazai vállalkozások magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúrájának kialakítása, a piaci keresletre alapozott fejlesztések megvalósulása.
    

A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók - tájékoztatott a szaktárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com