AM: az inváziós fajok behurcolása és terjedése világszerte a biodiverzitás csökkenésének egyik legfőbb okozója

Az idegenhonos inváziós fajok rendkívül jelentős negatív hatást gyakorolnak a természeti környezetre, a gazdaságra, az élelmiszerbiztonságra és a humán egészségre - közölte az agrártárca a biodiverzitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével foglalkozó tudományos és szakmapolitikai kormányközi platform, az IPBES legújabb jelentésére hivatkozva az MTI-vel hétfőn.A közlemény szerint a 2012-ben alakult, immár 143 tagországot számláló kormányközi testület tudományos értékeléseket készít bolygónk élővilágának, ökoszisztémáinak és általuk az emberiség számára nyújtott természeti javak gyorsan romló helyzetéről.
    

Az IPBES 2023. augusztus 28. és szeptember 2.

között, Bonnban zajló tizedik döntéshozó ülésén elfogadott jelentés szerint eddig több mint 37 ezer idegenhonos faj megjelenését figyelték meg, melyek az emberi tevékenység által jutottak el a világ különböző régióiba, olyan helyekre, ahol természetes úton nem fordulnának elő. Közülük mintegy 3500 faj vált invázióssá új élőhelyén, azaz olyan fajjá, amely fenyegetést jelent az adott régió őshonos élővilágára. Ilyen például a világszerte elterjedt, hazánkban őshonos vörös róka, az eredetileg az Amazonas-medencéből származó közönséges vízijácint, vagy az amerikai kontinensről behurcolt parlagfű - írták.
    

Az inváziós fajok világszerte kulcsszerepet játszanak a vadon élő fajok 60 százalékának kipusztulásában. A negatív hatások 75 százalékát a szárazföldi ökoszisztémákban regisztrálták, a szigetek őshonos élővilágának kipusztulásáért az esetek 90 százalékában legfőképp az inváziós idegenhonos fajok felelősek. Az emberiség számára nyújtott természeti javakra gyakorolt hatásuk 80 százaléka kedvezőtlen, az emberi jóllétet, az élet minőségét pedig a dokumentált esetek 85 százalékában negatívan befolyásolják - áll a közleményben.
    

A biológiai invázió évente több mint 423 billió amerikai dollárnyi gazdasági kárt okoz. A főként a globális kereskedelem és az utazás által terjesztett, invázióssá vált idegenhonos fajok negatív hatásait más kedvezőtlen tényezők, többek közt az éghajlatváltozás, a többszörösére erősítik. A jelentés azonban a globálisan és lokálisan egyaránt jelentkező problémákra megoldási lehetőségeket is kínál, és az idegenhonos inváziós fajok ellen folytatott küzdelem jó gyakorlatait és eredményeit is bemutatja. Kiemeli, hogy a megelőzés a leghatékonyabb módszer, hiszen ha egy faj már bekerült és elkezdett terjedni, akkor már sokkal nagyobb erőforrásokra van szükség állományának féken tartásához, visszaszorításához.
    

A 13 ezer hivatkozást tartalmazó jelentést négy és fél év alatt készítette el 86 kutató, miután az IPBES 2019-ben megjelent világjelentése a biodiverzitás csökkenésének öt közvetlen oka egyikeként az idegenhonos inváziós fajokat azonosította - emeli ki az AM. Az IPBES 10. döntéshozó ülése az új jelentésen kívül a testület működésének szabályozásáról, a tudományos munkacsoportokról és a 2030-ig tartó munkaprogramról is tanácskozott, valamint döntés született az Éghajlat-változási Kormányközi Testülettel (IPCC) való szorosabb együttműködésről is. Magyarország képviseletét az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztálya, valamint az ELKH Ökológiai Kutatóközpont delegációja látta el - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com