AM: bivalytenyésztők tanácskozása Hajdúnánáson

A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitikában (KAP) számos olyan új elem, támogatási forma megjelenik, amely a korábbiaknál több címen nyújt segítséget a gyepre épített, extenzív állattartás számára - tájékoztatta Feldman Zsolt a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete által rendezett tanácskozáson résztvevőket, pénteken, Hajdúnánáson az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az őshonos állatfajták tartásával és bemutatásával foglalkozó hajdúnánási Kendereskerten tartott II. Bivalytanácskozáson elmondta, hogy azok az állattenyésztési ágazatok, amelyek gyepre alapozott legeltetést folytatnak, a most induló agrártámogatási rendszerben új forrásokhoz is hozzáférnek, miközben a korábbi támogatási lehetőségek is rendelkezésükre állnak - írják a közleményben.
    

Feldman Zsolt kitért a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták génmegőrzését segítő, 2021-ben megjelent pályázati felhívás eredményeire. Tavaly 1980 kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók, 100 ezer egyedet meghaladó állatlétszámra. Eddig 1720 támogatási döntés született meg, közel 20 milliárd forint forráslekötéssel. Ebből jelentős arányban részesülnek a bivalytartók, hiszen több mint 4000 bivalyra csaknem 2 milliárd forint összegben ítéltek meg támogatási forrást. Új, génmegőrzési témájú felhívásokra előreláthatólag a 2024-es évben lehet majd számítani - ismertették a közleményben.
   

A szaktárca tájékoztatása szerint az államtitkár előadásában vázolta a KAP 2023-2027 közötti időszakának támogatási feltételeit. Jelezte: az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok.


A KAP Stratégia Tervvel változnak a területalapú támogatások szabályai, új támogatási formák is megjelennek, és indul az agrár-ökológiai program is, éppen ezért fontos, hogy a gazdák felkészüljenek az egységes kérelembeadási időszakra. Feldman Zsolt szólt arról is, hogy az eddig ismert alap és zöldítési támogatások egybeolvadnak, amelyre ráépül az Agrár-ökológiai Program. Az ebben való részvételről minden gazda évente maga dönthet majd, saját gazdaságának adottságától, termelési gyakorlatától, jövőképe alapján - közölte az Agrárminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com