AM: folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.Az agrárminiszter a közleményben arra emlékeztetett, hogy tavalyi tanévtől kezdődően teljes körű átalakításon és megújuláson esett át az agrárszakképzés. A versenyképesség javítása érdekében ugyanis elengedhetetlen követelmény, hogy lépést tartson a hazai mezőgazdaság a világban végbemenő technológiai fejlődéssel. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ágazat szereplői a legkorszerűbb ismeretek birtokában legyenek - tette hozzá a közleményben.
    

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a célok elérése érdekében 2020. július 1-jével 5 Agrárszakképzési Centrumot alakítottak ki. Az intézmények fenntartóváltását követően pedig az öt központ összesen 58 feladatellátási helyen 56 agrárszakképző iskolát foglal magába, ahol 2020-ban összesen 17.517 diák tanult - írja a minisztérium.
    

A tárcavezető a közleményben kitért arra is, hogy a minisztérium fenntartásában lévő intézményekben 2019 óta folyamatosan emelkedik a beiratkozó tanulók létszáma. Kifejtette, egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt, elsősorban a mezőgazdasági technikusi és a mezőgazdasági gépésztechnikusi ismeretek iránt nagy a kereslet.


A 2021/22-es tanévben az augusztusi adatok alapján várhatóan 4326 új tanuló kezdi meg tanulmányait. A diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és erdészeti ágazat. Ezekre a képzésekre a tavalyi évhez viszonyítva 14 százalékkal több tanulót vettek fel. A környezetvédelem és vízügy vonatkozásában pedig az előző tanévhez viszonyítva 44 százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat most szeptemberben.
    

Nagy István szerint az oktatási rendszer átalakításának elsődleges célja a munkaerőpiac igényeihez sokkal rugalmasabban alkalmazkodó szakképzési rendszer megteremtése, illetve a diákok versenyképes és gyakorlati tudással történő felvértezése. A speciális szakmai ismereteket ugyanis a duális gyakorlati képzésben az ágazati alaptudással lehet hatékonyan elsajátítani - húzta alá a tárcavezető az Agrárminisztérium közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com