AM: idén előbb kezdődött a dinnyeszezon

Fogyasszunk a nyáron minél több magyar dinnyét, mert így a magyar családok megélhetését és a magyar gazdaságot is támogatjuk - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban.Az Agrárminisztérium (AM) közleményében a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban idén 2200 gazda termeszt kemény munkával dinnyét a magyar fogyasztók számára, több mint 3700 hektáron. A nyári nagy meleg következtében a magyar dinnye hét-tíz nappal korábban, már július első hétvégéjén nagy mennyiségben és kiváló minőségben került a hazai piacra.
    

Nagy István hozzátette: a forróságban mindig jól esik a gyümölcs fogyasztása, ezért érdemes keresni az árusoknál, és az áruházakban is a jó minőségű, ízletes és finom magyar dinnyét, aminek a beltartalmi értéke is kiváló. A sárga- és görögdinnye többek között A, C, B6 és E-vitamint, illetve vasat és foszfort tartalmaz, víztartalma pedig kiválóan hidratál, ami az emberi szervezet számára is kimondottan előnyös - hangsúlyozta.
    

Kifejtette: nem csak mi magyarok, hanem szerte Európában élvezhetik a magyar gazdálkodók munkájának gyümölcsét, mivel a termelői szervezetek, illetve a kereskedők megfelelő partneri kapcsolatai és előre történt egyeztetések alapján az áruházláncokon keresztül jelentős mennyiség került a magyar dinnyéből a hazai és a környező országok piacára. A fejlődő termesztéstechnológiának, a megfelelő fajtahibrideknek és a klimatikus viszonyoknak köszönhetően a magyar dinnye egészen szeptember végéig a megszokott, kiváló minőségben elérhető lesz - emelte ki az agrártárca vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com