AM: idén tavasszal 500 iskolába költözik be az erdő

Összesen 30 ezer általános iskolás gyermeknek tartanak országszerte 500 köznevelési intézményben tematikus foglalkozásokat az állami és magán erdészeti társaságok erdőpedagógusai - közölte az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budakeszin, az "Iskolában az Erdő" programban résztvevő egyik helyszínen az AM tájékoztatása szerint.A közleményben ismertetik: Zambó Péter kiemelte, hogy a kormányzat nagy hangsúlyt fektet az ország zöld vagyonának a megőrzésére, amelynek a legfontosabb elemei az erdők. Az erdők kezelésével és gyarapításával kapcsolatos szemléletformálás a fenntarthatóságra nevelés egyik fontos eleme, amelyet az erdészeti erdei iskolák módszertanának alkalmazásával, élményalapú tanulás keretében szeretnének minél több fiatal számára hozzáférhetővé tenni az Agrárminisztérium támogatásával zajló Iskolában az Erdő programban.
    

Zambó Péter felidézte, hogy az első erdei iskolát Magyarországon a Pilisi Parkerdő területén alapították, 40 évvel ezelőtt. Azóta az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával csaknem negyven minősített erdészeti erdei iskolát működtetnek az állami és magán erdészeti társaságok, amelyek évente százezer gyermeket fogadnak programjaikon.
    

Az elmúlt évtizedben az erdei ökoturisztikai infrastruktúra megújulásával összhangban országszerte 1,2 milliárd forintot fordítottak az erdei iskolák oktató- és szállástereinek megújítására, az erdei iskolai eszközrendszer bővítésére - tette hozzá az államtitkár. Az Iskolában az Erdő program célja, hogy az erdőkkel kapcsolatos tudást élményszerűen adja át az általános iskolásoknak. A 6-14 éves diákok széles körű ismereteket szerezhetnek az erdők növény- és állatvilágáról, közelebb kerülhetnek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyerhetnek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is. Az erdőpedagógusok játékosan segítik az iskolában zajló környezeti nevelést és ismeretszerzést.
    

A minisztérium ismertette: a február eleji regisztráció során az összes vármegyéből érkezett érdeklődés, hamar betelt az 500 intézményre vonatkozó keret. A tervek szerint ősszel is lesz folytatás, így további több tízezer diákhoz jutnak majd el az erdőpedagógusok. Az Iskolában az Erdő program az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi rendszerének (ETS rendszer) kvóta felhasználásából valósul meg, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával - olvasható az AM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com