AM: jelentős agrár- és élelmiszeripari exportnövekedés várható

Célunk jelentősen bővíteni a magyar húsipari termékek és borok kínálatát és exportját. Joggal remélhetjük, hogy jelentős agrár- és élelmiszeripari exportnövekedés előtt állunk Kanadában, - emelte ki Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, miután a torontói magyar főkonzulátus szervezésében kanadai üzleti delegációval folytatott megbeszélést az Agrárminisztériumban - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint az elmúlt időszakban egyre több kanadai vállalat érdeklődik a magyar agrár-élelmiszeripari termékek, illetve a feldolgozóipari fejlesztések iránt, számos magyar élelmiszeripari vállalatot látogattak már meg. A kanadai üzleti küldöttség azon nagy cégek vezetőinek és tulajdonosainak köréből jött létre, amelyek a magyar áruk importjának 90 százalékát szervezik hazánkból.
    

Az Agrárminisztérium célja az élelmiszerexport növelése, a magyar prémium termékek megismertetése távolabbi piacokon is. "Nyugat felé is nyitunk, a portfóliót a tengerentúlon egyaránt lehet bővíteni - idézi a közlemény a helyettes államtitkárt, aki hozzátette: idén tavasszal új, aktívabb és kezdeményezőbb korszak kezdődött a magyar agrárdiplomáciában, és ennek legfontosabb eleme az állam hangsúlyos szerepvállalása, hídverő szerepe a magyar agrárvállalkozások és a külföldi piacok között.
    

A tengerentúli partnerek - köztük a Concord Meats, a Con-Nois-Seur Wine Imports, a Legacy Distributors, a Tilsonburg Custom Foods, valamint az ImportRus számára elsősorban a hús, a tőkehús, a feldolgozott és füstölt hús, a mangalica, a prémium magyar borok, a delikátesz és fagyasztott termékek, a sertéshús, továbbá az egész kacsa és kacsamell, a nyúlhús, a baromfitermékek, illetve a halal élelmiszerek kanadai importja lehet elsősorban hozzáadott érték - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com