AM: jelentős fejlesztés előtt áll az élelmiszeripar

Az élelmiszeripar a leginnovatívabb iparágak közé tartozik, az ágazat szereplői egyre több célzott forrást igényelhetnek a technológiai fejlesztéseikre és az újításokra - mondta az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Széchenyi István Egyetemen, Mosonmagyaróváron pénteken.Erdős Norbert szerint az utóbbi évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy nagy szükség van a jó minőségű hazai élelmiszerekre, és ebben fontos szerepük van a hazai alapanyag-termelőknek, az élelmiszer-előállítóknak, a kistermelőknek és a nagy élelmiszeripari vállalkozásoknak - írták.
    

Az államtitkár kiemelte, a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy segítse az innovatív megoldásokat kereső hazai vállalkozásokat, számukra a hazai támogatásokon kívül jelentős nemzetközi pályázati forrás is rendelkezésre áll - tették hozzá. Az államtitkár látogatása során arról is beszélt, hogy a Széchenyi István Egyetem magas biológiai értéket képviselő növények és növényi hatóanyagok kutatására, termesztésére és feldolgozására hozna létre innovatív kutatóüvegházat és feldolgozó épületet. Az általuk tervezett projekt nem csak a jövő kihívásaira adhat választ, de jól példázza azt is, hogy az egyetem nemzetközi színvonalú oktatási-kutatási tevékenysége mellett egyre inkább gazdasági tevékenységével is szolgálni kívánja a régiót - jelentette ki a közlemény szerint.
    

A Széchenyi István Egyetem innovatív kutatóüvegházában és feldolgozó épületében egyrészt kutatás zajlana a termésmennyiség és a szén-dioxid-megkötő képesség növelése érdekében, másrészt a növények gyógyászati és étrendkiegészítő-fejlesztése, feldolgozása is megvalósulna. A tervek szerint az új komplexum - a források rendelkezésére állása esetén - 2023-ig épülne meg a legmodernebb, innovatív megoldásokkal Mosonmagyaróváron. A beruházás révén új munkahelyeket létesítenének - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com